Vágólapra másolva!
A hathónapos kihagyás után edzésbe állt Rafael Nadal szerényebb eredményekkel is elégedett lenne, ha sikerülne mindent kiadnia magából.

"Egyelőre nem történt semmiféle csoda, keményen készülök. Azt szeretném, ha teljesen egészségesen versenyezhetnék" - fogalmazott a Roland Garros hétszeres bajnoka, aki lassan gyógyuló térdsérülése miatt volt kényszerpihenőn. "A lehető legtöbbet szeretném kiadni magamból. Ha ez a világelsőséget jelenti, nagyon boldog leszek, de akkor is, ha ez csak a nyolcadik pozícióra lesz elegendő."

Nadal elmondta, 2004-ben és egy évvel később hasonló gondjai voltak, mégis sikeresen tért vissza. "Természetesen nem voltam különösebben boldog az elmúlt hat hónap alatt, viszont egy sor olyan dologgal tudtam foglalkozni, amire korábban nem jutott időm."

A 26 éves mallorcai teniszező eddigi pályafutása során 11 Grand Slam-tornát nyert, legutóbb júniusban, a wimbledoni torna második fordulójában lépett pályára, ahol óriási meglepetésre kikapott a cseh Lukas Rosoltól.