Vágólapra másolva!
Áll a bál Suzy Favor Hamilton körül, ugyanis kiderült, hogy a 44 éves atléta, aki három olimpián is képviselte az Egyesült Államokat, egy éve prostituáltként dolgozik, miközben családja van - írja a Bors.

A középtávfutó már megbánta, hogy tavaly decemberben prostinak állt, ugyanis a nevétől hangos az amerikai sajtó. A férjezett, három gyermeket nevelő egykori olimpikon atléta a Haley Heston escortügynökség tagjakét dolgozott, fent volt a cég honlapján, fotóin fel lehetett ismerni. Munkáját Las Vegasban, Chicagóban és Houstonban végezte, mindhárom városban illegális a prostitúció. Suzy egy óráért 600 dollárt kért (130 ezer forint), 1000 dollárt (220 ezer forint) ért két óra, a további tarifák: 880 ezer forint (12 óra), 1 300 000 forint (24 óra).

Hamiltontól hangos az amerikai sajtó:

Noha a honlapon azt írta magáról, hogy számára fő a diszkréció, klienseinek elmondta, ki ő valójában. Az egyik vendége fordult a The Smoking Gun című amerikai laphoz, amely leleplezte az óvatlan hölgyet. Suzy sikeres volt választott szakmájában, a Las Vegas-i ügyfélkör körében a harmadik legnépszerűbb prostituáltnak számított. Biszexualitása ráadásul előnyt jelentett, mert így párokat is vállalt. Egyik ügyfele azt írta a honlapra: csődbe fog menni, mert annyit költ rá, és nem szeretné, ha más is látogatná kedvencét.

Forrás: AFP/Eric Feferberg

Suzy Favor Hamilton azóta nem győz magyarázkodni, Twitterén azt írta, hogy magánéleti gondjai vezették erre a pályára, ki kellett törnie a napi, gondokkal terhes rutinból, depresszió fenyegette - ennek komolyságát szerinte testvére öngyilkossága is példázza -, amiért most pszichológushoz fordul. A futónő állítja, férje tudott a munkájáról, de senki másnak nem árulta el, a The Smoking Gun viszont azt írja, sporttársai előtt sem volt titok. Emellett Suzy motivációs beszédeket tart, és férjével, Markkal egy ingatlanügynökséget vezet.

Nemrég filmet még forgattak a lakásán, akkor nem tűnt depressziósnak:

"Vállalom a felelősséget a tetteimért" - mondta "Senki más nem tehet róla, csak én, amiért elnézést kérek mindenkitől. Nagy hibát követtem el, de sajnos olykor mindenki hibázik. Azért, mert engem elárult az ügyfelem, én nem vágok vissza, tart a titoktartási kötelezettség."