Vágólapra másolva!
A WBC nehézsúlyú világbajnoka, Vitalij Klicsko pár hónapja az ukrán parlamentben is tevékenykedik mint a Csapás nevű párt vezetője. A helyi törvényhozásban gyakoriak az ökölharcok, ám Klicsko ezekből kimarad, fárasztja, hogy képviselőtársai egymást csapkodják.

A képviselők azonban az új ciklus folyamán már több esetben ölre mentek egymással, amiből - érthető okokból - Klicsko inkább kimaradt, de nagyon nem nézi jó szemmel ezeket a folyamatokat: "A parlamentben az eszünket használva kell dolgoznunk. Néhány személynek viszont nem éppen erőssége a fejét használni, ezért inkább bunyókba bocsátkoznak. Profi ökölvívóként én jól tudom, mire is használható az ember ökle."

"Elég ocsmány dolognak tartom, hogy a népünk képviselői ahelyett, hogy a megfelelő törvények meghozásán és kidolgozásán fáradoznának, inkább csapkodják egymást. Itt a tudásukra és az intelligenciájukra lenne szükség, nem pedig az ökleikre."