Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását a korábbi középsúlyú bokszvilágbajnok, Kelly Pavlik.

A kategóriában 2007 szeptembere és 2010 áprilisa között a WBC és a WBO címeit birtokló, az elmúlt években komoly akoholproblémákkal is küzdő amerikai bunyós szülővárosa egyik napilapjában, a Youngstown Vindicatorban nyilatkozott elhatározásáról - írja a Profiboksz.hu.

Forrás: AFP/Getty/Chris Trotman

Az indoklás szerint a 30 éves Pavlik - akit pár hete még Arthur Abraham, Lucian Bute, illetve Andre Ward lehetséges ellenfeleként is emlegettek - motivációvesztés, kiégés miatt akasztja szögre a kesztyűt. Mint elmondta, döntésében az is közrejátszott, hogy nem szeretne maradandó egészségkárosodást szenvedni.

Pavlik záró rekordja: 40 győzelem (ebből 34 KO/TKO), 2 vereség, 0 döntetlen.