Vágólapra másolva!
A norvég váltóval győztes Marit Björgen vált minden idők legeredményesebb vb-résztvevőjévé csütörtökön a Val di Fiemmében zajló északisí-világbajnokságon. A 32 éves olimpiai bajnok tizennyolcadik vb-érmét gyűjtötte be - ebből tizenegy arany -, ezzel megelőzte a tizenhétig jutott orosz Jelena Vjalbét, aki tizennégy aranyat nyert.

A földönkívüli kannibál - portré Ole Einar Björndalen biatlonosról

Az északi összetett egyéni számában a német Eric Frenzel fölényes győzelmet aratott. A 24 éves versenyző, aki két éve a normálsáncos egyéni számban lett világbajnok, a nagysáncon rendezett síugrás után 138,5 méteres repülésének köszönhetően 14 másodperces előnnyel vághatott neki a 10 km-es sífutásnak, féltávhoz érve pedig már 48 másodpercre növelte előnyét, így kétség sem férhetett a sikeréhez. Frenzel mögött az osztrák Bernhard Gruber lett a második és a címvédő francia Jason Lamy-Chappuis a harmadik.

A síugrók nagysáncon rendezett versenyét a lengyel Kamil Stoch nyerte. A 25 éves versenyző sikere annyiban meglepetés, hogy több mint egy éve nem nyert Világkupa-viadalt, ugyanakkor legutóbb, tavaly februárban éppen Val di Fiemmében győzött.

Stoch az első sorozatban alapozta meg a sikerét, ugyanis 131,5 méterrel a legmesszebb szállt az 50 fős mezőnyben, s mivel másodikra is 130 méter fölé jutott, biztosan őrizte meg első helyét. A vb-k történetében Adam Malysz után ő a második lengyel, aki nyerni tudott nagysáncon, elődje éppen tíz éve, ugyancsak Val di Fiemmében lett aranyérmes ebben a számban, normálsáncon viszont háromszor is győzött.

Mögötte a normálsáncon bronzérmes szlovén Peter Prevc zárt másodikként és a Vk-sorozatban harmadik helyen álló norvég Anders Jacobsen harmadikként.

A sportág egyik nagyhatalmának számító Norvégia így nem tudta megszakítani rossz sorozatát, utolsó világbajnoka nagysáncon továbbra is az 1995-ben győztes Tommy Ingebrigtsen. Normálsáncon viszont múlt szombaton megtört a jég: 1966 után ismét norvég győztest avattak Anders Bardal révén.

Eredmények, sífutás, női 4x5 km-es váltó:
1. Norvégia (Heidi Weng, Therese Johaug, Kristin Störmer Steira, Marit Björgen) 1:00:36.5 óra
2. Svédország (Ida Ingemarsdotter, Emma Wiken, Anna Haag, Charlotte Kalla) 26.2 mp hátrány
3. Oroszország (Julija Ivanova, Alija Ikszanova, Marija Gusina, Julija Csekaljova) 45.8 mp h.

északi összetett, egyéni, nagysánc+10 km:
1. Eric Frenzel (Németország) 27:22.8 perc (síugrás: 144,1 pont, sífutás: 27:22.8 perc)
2. Bernhard Gruber (Ausztria) 36.7 mp hátrány (135,9/27:26.5)
3. Jason Lamy-Chappuis (Franciaország) 37.2 mp h. (127,0/26:52.0)

síugrás, nagysánc:
1. Kamil Stoch (Lengyelország) 295,8 pont (131,5 m/130 m)
2. Peter Prevc (Szlovénia) 289,7 (130,5/130,5)
3. Anders Jacobsen (Norvégia) 289,1 (129/131)