Borzasztó nehéz most létezni mindenkinek - interjú Kőbán Ritával

A 2000-es olimpia után nem jelentette be a visszavonulását, mert nem akarta, hogy mások azt hazudják, mennyire szerették. Kőbán Rita úgy érezte, a társak már alig várták, hogy legyőzzék őt, és nem érti, hogy amit a nagy ellenfelénél, Birgit Fischernél erényként tüntettek fel, azt neki miért rótták fel hibának. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos tíz lósportban eltöltött év után tér vissza az első szerelméhez.  

Az elmúlt években nem volt kapcsolata a kajak-kenuval, mégis ott volt a szövetség rendkívüli közgyűlésén. Ezek szerint visszatér a sportágba?

Nem titok, kacérkodom a gondolattal. Ezért is fogadtam el nagy örömmel a meghívást, egyrészt, mert szeretnék minél pontosabb információkat kapni sportágam jelenéről, másrészt több lett a szabadidőm, amióta a lósport már nincs az életemben.

Az ügetőzés befejezése végleges döntés?

Egyelőre igen. Évekig ügetőztem, szerelem volt, de vége. Előfordul ilyen az életben, a lósportot most félretettem, és visszatértem az első szerelemhez, a kajakhoz.

Már korábban is lehetett hallani arról, hogy egy volt motorkrosszversenyző, Kovács Zsolt kajakedzéseit irányítja.

Zsolt jó barát, megkért, hogy segítsek neki. Csak azért vállaltam el, hogy kipróbáljam, megy-e ez nekem. Van ugyan edzői papírom, de más, amikor gyakorlatban is kipróbálja magát az ember. Eddig ment, sőt, a Gyúró Team SE tagjaiként megalakítottuk a kajak-kenu szakosztályt, így nemcsak edző, versenyző is leszek. Persze csak szolidan, gondolok itt a mastersre, azaz a 35 év felettiek versenyére, vagy a vízitúra-bajnokságra. Mozgásra nekem is szükségem van.

Ha nincs ez a felkérés, akkor nem is került volna újból képbe a kajak-kenu?

Ez mindenképpen kellett hozzá. Ráadásul a legjobb időben jött, tavaly ősszel, amikor már komolyan elgondolkodtam azon, hogy befejezem az ügetősportot. Most érzem magam kerek egésznek, már van mit átadnom annak, akinek szüksége lehet rá.

Nehezebb úgy edzeni valakit, hogy nem tizenévesen vág bele egy sportba, hanem felnőttként?

A gyerekek hamarabb képesek megtanulni a technikai fogásokat, a felnőtteknek talán valamivel hosszabb időre van szükségük. Ráadásul ők munka mellett csinálják. Elgondolkodtatott, hogy érdemes lenne összefogni azokat a lelkes amatőröket, akik lelkesen és élvezettel kajakoznának, ha jó technikai oktatásban részesülnének.

A borulásveszély miatt a kajak nem olyan sportágnak tűnik, amelyet félvállról lehet venni.

Valóban nem veszélytelen ez a sport, komoly összpontosítást igényel, mert ha egy pillanatra nem figyelsz, beborulsz. Ha nem vagy elég alázatos, azt megtorolja a hajó, a lapát, a víz. Ha viszont tisztelettel vagy a víz, magad és a társak iránt, akkor nagyon jó érzés kajakozni, mondhatnám, a vízen járni. Amikor tavaly, tizenegy év kihagyás után vízre szálltam, számomra is meglepő gyorsan tértek vissza a régi reflexek. Az alapos tudást nem felejti el ember.

Hogyan jött a lósport a kajakozás után?

Hajdanán meghívtak egy szilveszteri, sportolók-művészek futamra, és beleszerettem. A lósportban is van menedzselés, van taktika, van tréningprogram, valószínűleg azért választottam, mert sok mindenben hasonló, mint a kajak. A nagy különbség, hogy itt nem nekem kell a fizikai teljesítményt elvégezni, hanem közbe van iktatva egy másik érző lény, akinek vannak rossz napjai, nem tud melegben futni, utálja a saras pályát, vagy lesérül, és utána tartani kell hónapokig. Nyertem jó néhány ügetőversenyt, neveltem csikót, a trágyázástól kezdve sok mindent képes vagyok elvégezni. Ha kell, akkor meg tudok körmölni egy lovat, föl tudok ütni egy patkót, megtanultam mindent, amire lehetőségem nyílt. Sajnos beleláttam a rossz dolgokba is, amikor csúnyán bántak az állatokkal, vagy a sporttársak egymással, ezekkel nem tudtam azonosulni.

Egy interjúban nyilatkozta, hogy a befutóknál nem vágott úgy a lovak hátára, nem volt meg önben a mindent elsöprő nyerni akarás. Azért volt így, mert a lósportra inkább csak hobbiként tekintett, vagy az állatot igyekezett kímélni?

Egy hibám volt, már megnyertem mindent, amit akartam, nem volt bennem a bármi áron való nyerési kényszer. Más volt a motivációm, én az érzést akartam átélni. Érd el, hogy a ló dopping és agyonverés nélkül megtegye, amit szeretnél, na az a királyság! Nekem többször is megadatott, hogy úgy nyert a lovam, hogy szinte meg sem kellett mozdulni, ráütni meg végképp nem. Az ilyen győzelmeket élveztem igazán.

1990-ben tért át a vegetáriánus életmódra, és azt mondta, ezután jöttek az igazán nagy eredmények. Ez a két tényező tényleg ennyire összekapcsolható?

Ott kezdeném, hogy nem ugyanazt a húst esszük meg, mint évszázadokkal ezelőtt, nem ugyanaz a minőség. Ma már ez egynapos borjú rögtön megkapja az antibiotikum-injekciót, nem is csoda, hogy egy torokgyulladást már szinte nem tudunk antibiotikummal kezelni. Amikor a rémült állat a vágóhídra kerül, az a rengeteg adrenalin benne marad a vérében. Húgykristály formájában bekerül a szervezetbe, ahol egy idő után lerakódik az erekben, ízületekben. Ez rengeteg bajt okozhat, a reuma egyértelműen ennek a következménye, de említhetem a köszvényt is. Magyarán sok méreganyag van azokban a húsokban, amit megesznek az emberek. 16 éves koromban volt egy májnagyobbodásom, ötujjnyival nagyobb volt a májam, és évekig C-vitamint sem szedhettem, nemhogy gyógyszert. 1990-ben pedig kezdődő vastagbélfekélyem volt, egyik torokgyulladásból a másikba estem. Választhattam, hogy egy életen át gyógyszert szedek, vagy lemondok a húsról. Utóbbi mellett döntöttem, és két hónap után már jobb volt a közérzetem, a hajam, a körmöm, egy évre rá elkezdett a teljesítményem felfelé ívelni. Újabb egy év múlva pedig három érmet, köztük egy aranyat nyertem a barcelonai olimpián. Tizennégy évig egy falat húst sem fogyasztottam, most már néha, mondjuk kéthavonta egyszer eszem pár karika szalámit, vagy egy szelet sonkát.

Volt olimpiai bajnok egyéniben és csapatban is. Nehezebb az, amikor három másik emberhez kell alkalmazkodni a hajóban?

Nem kell a másik hármat különválasztani, a három plusz egy formáció sosem nyert olimpiát, a négy mindig. Szükségtelen barátnak lenni ahhoz, hogy olimpiát tudj nyerni négyesben. Egy normális kapcsolat kell, meg egy edző, aki ki tudja ezt alakítani. Az a négyes jó, amelynek tagjai mentálisan is egy hullámhosszon vannak.

Van egy olyan sztereotípia, hogy ha összezársz több nőt, az nagyobb konfliktusforrást jelent, mintha férfiakkal teszel ugyanígy. A sok edzőtábor és a sportban eltöltött évek alatt tapasztalt hasonlót?

Azt tapasztaltam, hogy a férfiak egyszerűbben oldják fel a feszültségeket. Az egyik odamegy a másikhoz, és azt mondja, nagyon rondán néz ki a zakód, majd este vidáman együtt söröznek. Egy nő sosem fogja azt mondani, hogy az a felső milyen rosszul áll a másikon. És nem azért, mert gonosz, vagy sunyi, hanem mert neki is rosszul esik a direkt kritika. Valahol azonban érvényre akarja juttatni a véleményét, hát elmondja egy harmadiknak. A baj akkor van, amikor onnan visszakerül az érintett fülébe. Nekem viszonylag kevés ilyen konfliktusom volt, de ez persze társaságfüggő is, én azt tapasztaltam, hogy a kajakosok őszintébbek.

Ön melyik típusú sportoló volt? Amelyik szó nélkül megcsinálja az éppen aktuális feladatot, vagy olyan, aki néha azért lázadozik?

Aki a világ legjobbja akar lenni, az csinálja meg azt, amit az edző mond neki, én minden nap így szálltam vízre. Kati néni (Fábiánné Rozsnyói Katalin - a szerk.) kiadta az ukázt: tízszer két perc! Az viszont rajtam állt, hogy öt darab két percet hajtok és öt darab két percet pihenek, vagy kilenc darab két percet hajtok és egyet pihenek. Utóbbit választottam, és nyertem két olimpiát.

Hosszú évekig ott volt a legjobbak között itthon és a nemzetközi mezőnyben is. Érezte valaha a környezetében, hogy már alig várják, hogy valaki legyőzze önt?

A szurkolók részéről nem, de a társak részéről igen. Képzelje el, hogy 20-23 éves, és nem tudja megverni a 35 évest, hát nem lehetett egy jó érzés. Ám a megoldás nem az, hogy akkor rajta, marjuk ki, hanem, hogy lessük el tőle, amit lehet.

Mennyire volt lelkis típus? Zavarták a kritikák?

Nem esett jól, bár sokat nem kaptam, legalábbis szemtől szembe nem, mert mindig teljesítettem. Sokan azt mondták, magamnak való típus vagyok, de ettől még lehet nagy sportoló valaki. Nem jelentettem be a 2000-es olimpia után hivatalosan, hogy visszavonulok, mert nem akartam senkit sem kitenni annak, hogy hazudnia kelljen, hogy mennyire szeretett, holott tudtam, hogy nem szeretett. Siklós Erik készített egy anyagot a rádióban a visszavonulásomkor, és megkérdezte a régi sporttársaimat, hogy mit nem szerettek bennem. Elhangzott az a mondat, hozzáteszem jogosan, hogy nem tudtam elviselni, ha nem nyerek. Utána felhívta Birgit Fischert, aki még mindig a világ legjobb kajakosa, akárki akármit mond, és mi volt az első mondata? "Soha nem bírtam elviselni, ha nem tudtam nyerni, mindig győzni akartam". Amit Fischernél elfogadtunk és erény volt, az nálam hiba volt, pedig ugyanazt tettük.

Hogy emlékszik vissza a Fischerrel szembeni rivalizálásra?

Tíz évig csak néztük a hátukat, és az NDK-s rendszer bukása után még négy évet kellett várni, hogy legyőzzem egyesben világbajnokságon, olimpiai távon, elsőként a világon. Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy fénykorában sikerült legyőznie, egyesben meg még kevésbé. Nekem sikerült.

Valahol azt olvastam, hogy kudarckerülő típusnak tartja magát, és nincs elég önbizalma, ami azért meglepő, mert közben nagyon határozott fellépéssel bír.

Kétfajta típus van a sportolóknál, a kudarckerülő és a sikerorientált. Én mindig az első csoportba tartoztam, sosem volt jellemző rám, hogy ide a világot, majd megeszem reggelire. Én más voltam, " jaj nehogy rajtam múljon", "úristen, mit szólnak, ha nem nyerek", ezek voltak a fejemben, de ez egy normális megfelelési kényszer, ami az emberek kilencven százalékában benne van. Sokkal egyszerűbb lett volna az életem, ha a sikerorientált típusba tartozom, viszont jó eredményt e nélkül is el lehet érni. Nekem megtanították, hogy soha nincs lefutott verseny, hogy sosem szabad lebecsülni az ellenfelet, az aranyat nem adják oda előre. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne lettek volna elvárásaim magammal szemben, de egyetlen győzelmem előtt sem mertem volna kijelenteni, na ezt megnyerem!

Amikor visszavonult, akkor mennyi időbe telt, mire sikerült felvenni a civil élet tempóját?

Aki egy zárt közösségben élt, feszes beosztással, annak bizony kell idő. Persze az nagyon jólesett, hogy nem kellett edzeni. Igazán civil sosem lesz egy magamfajta, mert a többiek számára te mindig egy olimpiai bajnok maradsz, különleges, más, mint a többi. Egy olimpiai bajnokot általában szeretnek és tisztelnek az emberek, és ez a mai napig különleges ajándék a számomra. Próbálom viszonozni a magam lehetőségein belül, de igazából sosem tudom.

"Pihenni szeretnék. Egy déltengeri medence szélén ülök majd, a koktélomat iszogatva" - 1998-ban nyilatkozta ezt, amikor arról kérdezték, mi a pályafutása utáni álma. Megvalósult?

Nem valósult meg azóta sem. Amíg az állataim vannak, addig nem lehet itt hagyni őket. A kajakozás után pihentem egy keveset, de aztán jöttek a lovak, és az újabb tíz év nem pihenés. Azért azt mindig szem előtt tartottam, hogy aki nem tud pihenni, lazulni, az nem tud feszülni sem. Most pedig újra előkerült a kajak, de ezt már csak a magam örömére csinálom.

Ezek szerint ugyanaz igaz most, mint amit 2004-ben nyilatkozott az [origo]-nak, hogy túlságosan teljes életet él?

Az biztos, hogy nem unatkozom. Kimegyek, boldogan átölelem a napot, megnézem az árvácskámat, hogy megvan-e még, és halálosan tisztelem, hogy a mínusz húsz fokban és a plusz negyvenben is ugyanúgy ott van. Élvezem, hogy rohan a kutyám, és beleveti magát a karjaimba, hogy van kivel beszélni, van kinek segíteni, van kit tanítani. Mindenki természetesnek veszi, hogy meleg víz jön a csapból, de hogy hány ember munkája kell ahhoz, hogy az a víz folyjon, abba bele sem gondolnak, viszont fel vagyunk háborodva, ha nincs. Nem tudjuk értékelni a dolgainkat, csak amikor elmúltak. Pedig ha nem tudod, mid van, akkor sokkal szegényebb vagy.

Meglepte, hogy egy ilyen sikeres, három aranyérmet hozó olimpia után jelentette be több kajakos is, így Benedek Dalma, Douchev-Janics Natasa, Paksy Tímea vagy Csipes Tamara, hogy más ország színeiben folytatná a pályafutását?

Nehéz ügy. Itthon kikap valaki ötven centivel egy válogatón, más ország képviseletében azzal a teljesítménnyel világbajnoki második lehetne, és meg tudna élni belőle. Itthon semmit nem kap, holott ugyanolyan sokat dolgozott, mint a győztes. Ugyanakkor a magyar állami pénzen jutott el oda, ahova, és annak az egynek, aki aztán kijut a nagy versenyekre, kell az edzőpartner és komoly konkurencia is. Megértem mindkét felet, így a szövetséget is. Nekik továbbra is szükségük lenne ezekre a sportolókra, viszont a kérdés is jogos, hogy ha nincs perspektíva, miből éljenek meg, és hogyan? Havi százezer forintból már nem lehet világszínvonalon sportolni. Utazni kell, enni kell, táplálékkiegészítőt kell venni.

Janics Natasa ügye azonban meglehetősen zavaros volt, a kajakos végig azt mondta, hogy a családja miatt döntött Szerbia mellett, nemrégiben viszont meggondolta magát, és mégis visszatér Magyarországra.

Janics Natasát nagyon tisztelem azért, mert nagyon jól kajakozik, mert egy őserő, de ezért szeretjük, és nem másért. És nem kioktatásnak szánom, de egy olimpiai bajnoknak mindig bajnokhoz méltóan kell viselkedni.

Hogyan lehetne itthon tartani az elmenni készülő kajakosokat?

Félek, hogy erre a kérdésre nem csak én nem tudom most a választ. A keresésében azonban boldogan közreműködöm, ha szükséges. Annyit változik minden nap ez az élet nevű játék: ami ma igaz, az holnap nem. Borzasztó nehéz most létezni mindenkinek.