Vágólapra másolva!
Douchev-Janics Natasa korábbi edzője nem tartja tisztességes dolognak, amit a háromszoros olimpiai bajnok Szerbiával tett.

"Nem tudom, hogy mi késztette a visszatértésre szülőhazája válogatottjába, erre senki sem kényszerítette" - mondta a Vecernje Novosti lapnak Kovács László, aki 2008 és 2012 között irányította Janics felkészülését. "És hol tart most az ügy? Natasa újra magyar színekben akar versenyezni. Egy sportoló nem így viselkedik."

Kovács úgy fogalmazott, amit Janics tett, azért még ő is szégyenkezik. "Nem tisztességes, amit Szerbiával tett."

Janics a szerb kajakosokkal részt vett egy portugáliai és egy bulgáriai edzőtáborban is, a magyar edző a költségek behajtására biztatta a szerbeket. "A két felkészülés költsége az ő esetében nyolcezer-kétszáz euróval terhelte a szerb olimpiai bizottság költségvetését. A magyar kajak-kenu szövetség százötvenezer euró felkészülési hozzájárulást kért a szerb szakágtól Janics licencének kiadásáért, akkor önök is követelhetik a magyar színekhez visszatérő kajakosba fektetett 8200 eurójukat."