Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt győzelme lett volna reális a Gyenyisz Gracsov elleni monacói bokszmeccsen - állítja Döry Miklós profi bíró, aki maga is pontozta a találkozót otthonában. Csötönyi Sándor már nem is erőltetné tovább a bunyót Erdei helyében, idősebb Balzsay Károly viszont úgy véli, a 39 éves bokszolóban lesz dac, és még jobb formába is lendülhet, ha nem hagy ki hosszú időt.

Harminchárom meccs után, vitatott körülmények közt vesztette el a veretlenségét Erdei Zsolt szombaton este, miután megosztott pontozással kikapott Gyenisz Gracsovtól a Monte-Carló-i milliódolláros szupernégyes torna elődöntőjében.

"Mind a szurkolók, mind a szakemberek nagy többsége - sőt maga Albert monacói herceg is - értetlenül állt az eredmény hallatán, amikor a bírók 96:94; 94:96; 94:96 pontozással az oroszt hozták ki győztesnek, elvéve ezzel Madár jogosnak hitt győzelmét, megszakítva ezzel a veretlenségi sorozatát" - közölte a korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok menedzsmentje.

A 39. születésnapját májusban ünneplő magyar bokszoló 2011 júniusa után tért vissza a szorítóba - két meccset közben volt kénytelen lemondani sérülés miatt -, és bár érződött rajta némi ringrozsda, a tíz menet alatt így is sokkal több találatot vitt be, mint a meglehetősen pontatlanul ütő ellenfele.

Forrás: Erdei Zsolt Menedzsment
Albert herceg gratulál Erdeinek - kattintson a galériához!

Erdei az eredményhirdetés előtt odaajándékozta a kesztyűjét Albert hercegnek, utána viszont meglepetten vette tudomásul, hogy nem ő győzött. A közönség pfujolt, a herceg is méltatlankodott, Erdei viszont sportszerű maradt, gratulált az ellenfelének: "Igazából még most sem értem mi történt, egyszerűen felfoghatatlan számomra ez a bírói döntés. Végig úgy éreztem, hogy vezetem a meccset. Aztán a kilencedik menet után szólt az edzőm, Fritz Sdunek, hogy úgy néz ki, egálra pontozzák a meccset, és bele kellene húzni. Így is tettem, és szerintem hoztam is az utolsó menetet. Tiszta a lelkiismeretem, és győztesként hagytam el a ringet, hiszen mindent megtettem. Mindenki, akivel találkoztam, vitatta a végeredményt, de ezzel már sajnos nem lehet mit csinálni, vegyes érzelmek kavarognak bennem."

Hogyan lehetett segédkezet nyújtani ehhez?

A magyar szövetség profi tagozatának bíróbizottságát vezető Döry Miklós maga is pontozta a mérkőzést otthon, a képernyő előtt, ahogy az [origo]-nak elmondta: "Nálam 97-94-re nyert Madár, három menetet tudtam adni az orosznak. Ezt a meccset nem lehetett így is, úgy is kihozni, három-négypontos Erdei-győzelem lett volna reális."

"Hogy miért nem így alakult, annak több összetevője lehet, például a promoternek érdekében állt, hogy ne Erdei nyerjen" - mondta a manipulációt firtató kérdésünkre Döry, aki két világszervezetnél is szokott vezetőbíróskodni és pontozni is. "A torna másik meccsén döntőbe jutott Edwin Rodríguez és Erdei egyaránt Lou DiBellához tartozik, kérdés, melyikük fontosabb neki? Most el lehet adni Rodríguezt azzal, hogy elverte Gracsovot, a korábban két súlycsoportban is világbajnok Erdei legyőzőjét. Rodríguez ezzel eladhatóbbá válik, ez tehát az üzleti rész."

Forrás: Erdei Zsolt Menedzsment

DiBellát viszont szintén meglepte a pontozás: "Egy szoros összecsapáson előfordulhat ilyen döntés, de ez nem is volt szoros meccs!" - közölte a Nemzeti Sporttal.

"A szakmai részhez nem kívánok hozzászólni, mert nem tudom, hogy a ring mellett ülő lengyel kollégát hogyan lehetett rávenni, hogy ehhez segédkezet nyújtson" - tette hozzá Döry. "Madárnak annyit lehet idézőjelben felróni, hogy hiányzik a bokszából a drasztikum; túl szépen bokszol ahhoz, hogy elfogadják, neki a győzelem kell, nem akarja tönkreverni az ellenfelét."

Keményebben fogalmazott Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke: "Sajnálatos, ami történt, én ezt a Terry O'Connor pontozóbírót már amatőrben is ismertem, akkor is gazember volt, semmit sem változott. Nem értem, ez a szélhámos, hogy merte kihozni az oroszt győztesnek. A másik pontozón, Philippe Verbekén meglepődtem, mert ő jó bíró."

Forrás: Erdei Zsolt Menedzsment

Bár a profi bokszban a zsűri minden menet után elkéri a pontozólapot a bíróktól, Döry szerint ennek nincs sok gyakorlati jelentősége: "Az a szabály, hogy minden menet egy lezárt mérkőzés. Ám attól még, hogy a pontozók odaadják supervisornak a lapokat, tudják fejből, melyik menetet kinek pontozták. Hiába kéri el a lapokat a supervisor, neki csak összesítenie kell a pontokat."

A magyar bíró kizártnak tartja, hogy bármilyen következménye legyen a Monacóban történteknek: "A promoter nem fog kivizsgálást kérni, Madár meg mit tud kérni? Semmit."

Erdei helyében nem erőltetném

Az egyik magyarázat szerint DiBella azért favorizálhatja Erdeivel szemben Rodríguezt, mert tizenkét évvel fiatalabb, így hosszabb távon inkább vele számol. "Nem hiszek én ebben, DiBellának nem lehet érdeke, hogy egy veretlen világbajnok bokszolót leépítsen" - mondta Csötönyi.

Erdei pályafutásának ugyanakkor nem jelenti a végét, hogy 39 évesen elszenvedte első vereségét, legalábbis így látja a korábbi edzője, idősebb Balzsay Károly: "Benne van egy dac, hogy azért is megmutatom. Még jobb formában is lesz, pláne, ha nem következik olyan hosszú kihagyás, mint a mostani meccse előtt. Most az edzőjével, Fritz Sdunekkel leszűrik a tanulságokat, az egyik pedig biztosan az lesz, hogy agresszívabbnak kell tűnni."

Forrás: Erdei Zsolt Menedzsment

Tény, hogy Erdei sportszerűen, egy mosollyal a szája szegletében viselte a vereséget. "Mit kellett volna tennie, hisztizzen? Ezt csak az olaszok csinálják, vagy az olyanok, akik ütnek hármat, és azt hiszik, már bokszolók. Ő sohasem színészkedett, neki nem ezen alapult a boksza, ő kellemetlen stílusban, fegyelmezetten és koncentráltan bunyózott mindig" - vélte Csötönyi, aki elmondta, Erdei helyében ő nem erőltetné tovább a profi pályafutást.

"Úgy tűnik, nem számolnak már vele. Sok szubjektív tényező van egy ilyen mérkőzésen, egy másfél éves kihagyás után ringbe lépő bokszolót már más szemmel néznek. Ő a klasszikus ökölvívás képviselője, nem egy vérengző típus, nem is nyert meg sok meccset kiütéssel. De úgy tűnik, a csapkodó stílust többre értékelik."

Döry inkább óvatosságra int, és nem emleget csalást a monacói meccs után: "Este mindkét kommentátor kijelentette, hogy Gracsov a negyedik menetig nem nyert menetet, de ez mindjárt nem igaz, mert a második az övé volt. Rossz eredmény született, de ezt a rossz eredményt még felnagyította a közvetítés is. A szakkommentátorok nagyon el tudják vinni egy irányba a dolgot."

Mi volt ez, Bizalom-kupa?

Balzsay hasonlóan vélekedik, mint Döry: "Nem láttam a mérkőzést, mert nem voltam tévéközelben, de egy bokszmeccset amúgy is csak élőben, a helyszínen lehet jól érzékelni, ott egészen más. A ring mellett az erőszakosság, a határozottság is érzékelhető, miközben a tévében a riporter is félrevihet, így egészen más lehet az összkép. Amennyi viszont eddig kiderült Monacóról, az alapján ez a gála olyan lehetett, mint a mi szentesi amatőr versenyünk felvezető műsora, a Bizalom-kupa, ahol sokkal inkább történhetnek hasonló meglepetések, mint a profi bokszban."

Forrás: Erdei Zsolt Menedzsment

Noha azt kizárólag Erdei Zsolt és a menedzsmentje tudhatja, merre vezet tovább a karrierje, abban az [origo]-nak nyilatkozók mind egyetértenek, hogy a keményebb fellépés jót tenne neki. Ahogy Balzsay fogalmazott: "Amerikában azért volt gondunk vele, mert egy kisebb szabálytalanság után majdnem odament és elnézést kért. Ha nem szándékos szabálytalanság, nem kell vele foglalkozni, ezt várják egy bokszolótól, egy agresszívabb fellépést."