Társoldalunk:

Ungvári hiába verte véresre az Eb-győztest

2013.06.05. 15:41

A 49 kg-os súlycsoportban szereplő Ungvári István és a 56 kg-os Nagy Krisztián is kikapott szerdai negyeddöntőjében, ezzel számukra véget ért a minszki ökölvívó Európa-bajnokság. A 75 kg-osok között szereplő Harcsa Zoltán, illetve a 60 kilós Varga Miklós viszont győzött, és ezzel már biztosan érmes.

Azt már a szerdai versenynap előtt lehetett tudni, hogy óriási bravúr kéne az elődöntőbe kerüléshez, ugyanis Ungvárinak a 2010-es Eb-győztes, kétszeres olimpiai bronzérmes ír Patrick Barnes, míg Nagynak a szintén ír, a londoni játékokon második, a legutóbbi két világbajnokságon harmadik John Joe Nevin volt az ellenfele.

Előbb a kedden este szép győzelmet aratott Nagy lépett szorítóba, s tulajdonképpen egy pillanatig sem volt esélye Nevin ellen. A magyar csapat tájékoztatása szerint az ír egyhangú pontozással (30-24, 30-27, 30-25), megérdemelten jutott a pénteki elődöntőbe.

Ungvári egészen más meccset vívott Barnesszal. A magyar csapat tájékoztatása szerint a hajdúsámsoni öklöző élete talán legjobb meccsét produkálta szerdán, esélyesebb riválisát végig hajtotta, s egészen kiváló bokszával meg is lepte.

Az egyébként kiváló öklözőnek számító Barnes orrából a meccs hajrájára már folyt a vér, többször ápolták is, ám nem léptették le, a pontozók pedig - a magyar tábor megrökönyödésére - 2:1 arányban (28-29, 30-27, 28-29) a nevesebb írt hozták ki győztesnek, és juttatták tovább.

Harcsa a kedden nagyon nehezen kivívott sikere után a nyolc között a szerb Aleksandar Drenovakkal találkozott. A magyar csapat tájékoztatása szerint Harcsa ezúttal már meggyőzőbb volt, mint egy nappal korábban, s végül egyhangú pontozással (29-28, 30-27, 29-28) nyerte meg a találkozót. Harcsa a fináléért pénteken lép majd kötelek közé.

Harcsa Zoltán után a 60 kilogrammosok között szereplő Varga Miklós is bejutott az elődöntőbe, ezzel már ő is biztosan dobogós helyen végez. Varga a negyeddöntőben az olasz Donato Cosenzát győzte le egyhangú pontozással (29-28, 30-27, 30-27), így 2008 után ismét éremmel térhet majd haza kontinensviadalról.

A szerda esti program másik magyarja, az 52 kilósok kategóriájában érdekelt Kalucza Norbert egyhangú pontozással (30-27, 30-27, 30-27) kikapott az azeri Elvin Mamisadától, így búcsúzott.

A csütörtöki szünnapot követően az elődöntőkre pénteken kerül sor.