Vágólapra másolva!

Női tőrözőink 45-18-ra kikaptak, majd Eb-bronzot nyertek

Az elődöntőben kikapott az esélyesebb olaszoktól, a bronzmeccset viszont megnyerte a Knapek Edina, Varga Gabriella, Mohamed Aida, Varga Katalin összeállítású tőrválogatott a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.

A hazai szövetség beszámolója szerint a magyar csapatnak az elődöntőben nem volt esélye a győzelemre, a világranglistán éllovas, címvédő olaszok végig vezetve magabiztos, 45-18-as győzelmet arattak.

A harmadik helyért rendezett mérkőzésen magabiztosan, 45-37-re győzte le az előzetesen a fináléra is esélyesnek tartott orosz együttest. A meccset kiválóan kezdte a Mohamed, Knapek, Varga trió. Mindhárman megnyerték első két-két asszójukat, és az utolsó három pár előtt fölényesen, 30-16-ra vezettek. Ezután Varga kikapott az egyéniben ezüstérmes Jakovlevától 8-5-re (35-24), Knapek újra győzött (40-28), Mohamed pedig 5-9-cel zárt. A magyar csapat így biztosan nyerte meg a meccset.

A fegyvernem csapatversenyében az olimpiai bajnok olasz válogatott diadalmaskodott, miután a döntőben simán verte a franciákat.

A negyeddöntőben a lengyeleket búcsúztató, majd a négy között a későbbi győztes olaszokkal szemben alulmaradó csapat a magyarok első érmét szerezte meg a horvátországi kontinensviadalon.

Kedden ugyanakkor még tovább bővül a magyar éremkollekció, miután a férfi párbajtőrcsapat a fináléban lép pástra a címvédő svájciak ellen.

Eredmények:
az elődöntőben:
Olaszország - Magyarország 45-18

a 3. helyért:
Magyarország (Knapek +6, Varga G. +3, Mohamed -1) - Oroszország 45-37

a negyeddöntőben:
Olaszország - Románia 45-21
Magyarország-Lengyelország 20-9-nél a lengyelek feladták
Franciaország-Németország 45-25
Oroszország-Ukrajna 45-35