Vágólapra másolva!
Megváltozott a világ Rafael Nadallal Wimbledonban, a 2008-as és 2010-es bajnok ugyanis tavaly és időn összesen egy mérkőzést tudott nyerni az angol füves pályás teniszbajnokságon. Egy éve a cseh Lukas Rosol, hétfőn a belga Steve Darcis búcsúztatta, de a vereség nem keserítette el a spanyol világklasszist.

Nadalt ezúttal is egy ismeretlen verte ki Wimbledonban

A térdsérüléssel bajlódó egykori világelső két hete még a Roland Garroson nyert, de már szombaton úgy nyilatkozott, a gyors, füves pálya most nem igazán fekszik a fájós lábának. Ennek ellenére az első két szettet csak rövidítésben bukta el 7:6-ra, a harmadik szettben pedig egy korai brékhátrány minden eldöntött.

"Szerettem volna a legjobb formámat nyújtani, de erre nem volt lehetőségem. Nem keresek kifogásokat és mentségeket, nem akarok a térdemről beszélni, csak gratulálni szeretnék Darcisnak, aki fantasztikus mérkőzést játszott" - mondta a 27 éves, 12-szeres Grand Slam-győztes spanyol.

"Ez Wimbledon, tudtam, hogy ez a borítás nem kedvez a térdemnek, de megpróbáltam mindent annak ellenére, hogy sejtettem, nehezebb dolgom lesz, mint valaha bármikor" - nyilatkozta a 2 óra 55 perc játékidő alatt elveszítette mérkőzést követően.

Rafael Nadal Spanyol teniszező, kikapott Wimbledonban Forrás: AFP/Ben Stansall

Most pihenésre vágyik, azt mondta, nem látja még előre, hogyan alakul át a versenynaptára.

"Nem tudok jósolni. Az biztos, hogy nincs szándékomban kihagyni a US Opent" - üzente az augusztus végi verseny szervezőinek. "Mentálisan jól érzem magam, lelkes vagyok. ami itt történt, majd később elemezzük. Az élet megy tovább. Nem történt semmi drámai, ez csak sport és játék. Egy fantasztikus helyen és csodálatos versenyen kiestem az első fordulóban. Igen, vannak pozitív és negatív dolgok a sportban, néha bizony ki lehet esni korán is."

A korábbi nagy sztárok közül a háromszoros wimbledoni bajnok német Boris Becker a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, Nadalnak meg kellene vizsgálnia, hogy egyáltalán érdemes-e erőltetnie a füves pályás versenyeket.

"Ez egy nagy sokk számomra, de már a mérkőzés elején láttam, hogy ez nem az a Nadal, aki Párizsban és Rómában nyert" - mondta Becker. "Sok tornán játszott idén, de elsősorban salakon. A fű más mozgást igényel, és ehhez egészséges láb kell a sok csúszás és irányváltás miatt. Bizonyos értelemben talán jó is, hogy kiesett, mert lesz pár nap, pár hét szünete, ahol tud gondolkodni az év hátralévő részéről."

Tim Henman, a britek egykori világranglista-negyedik teniszezője azért lepődött meg, mert úgy vélte, sérült térddel nem lehet kilenc torna közül hetet - közte egy Roland Garrost - megnyerni.

"Kizárólag Rafa tudja, hogy a pályaborítás és a sérülés okozta-e a kiesést, én nem szeretnék spekulációba bocsátkozni. Biztos vagyok benne, hogy a következő hetekben, hónapokban meg fogjuk tudni kiesése okát."