Vágólapra másolva!
A 15. helyen kiemelt francia Marion Bartoli nyerte a wimbledoni tenisztorna szombati női egyes döntőjét, miután 1 óra 21 perc alatt 6:1, 6:4-re legyőzte a 23.-ként rangsorolt német Sabine Lisickit.

A 28 éves Bartolinak - aki Wimbledonban hét összecsapás alatt egyszer sem veszített játszmát - ez volt pályafutása első Grand Slam-diadala.

Az első két játékban mindketten elveszítették adogatásukat, majd Bartoli - aki 2007-ben ugyanitt volt már fináléban - továbbra sem hibázott, és kereken fél óra alatt 6:1-re hozta a nyitó játszmát.

A második szettben az élete első Grand Slam-fináléját vívó 23 éves Lisicki a meccs folyamán először hozta szervajátékát, majd Bartoli látványos labdamenetekkel egyenlített, majd brékelt, és 5:1-re elhúzott. A német játékos három mérkőzéslabdát hárítva felzárkózott 5:4-re, amikor újból riválisa adogatott, és ekkor már pontot sem veszített, így megnyerte az összecsapást.

Bartoli a trófeával Forrás: AFP/GLYN KIRK

"Már kislány koromban erről a pillanatról álmodtam. Ráadásul a legvadabb rész az volt, hogy ásszal fejezem be a mérkőzést, és ez is sikerült. Sokat gyakoroltam az adogatást, hogy tökéletesebb legyen" - mondta Bartoli, aki ezzel pályafutása nyolcadik tornagyőzelmét aratta.

A két játékos most találkozott ötödik alkalommal, és Bartoli másodszor diadalmaskodott.

Női egyes, döntő:
Bartoli (francia, 15.) - Lisicki (német, 23.) 6:1, 6:4

Marion Bartoli:
születési idő, hely: 1984. október 2., Le Puy en Velay (Franciarszág)
lakhely: Genf (Svájc)
testmagasság/testsúly: 1,70 m / 63 kg
jobbkezes (kétkezes tenyeres és fonák)
2000 óta hivatásos
világranglista-helyezés Wimbledon előtt: 15.
legjobb világranglistás helyezése: 7. (2012. január 30.)
tornagyőzelmei: 8 (2013: Wimbledon, 2011: Eastbourne, Oszaka, 2009: Monterrey, Stanford, 2006: Auckland, Tokió, Québec
pénzdíjai Wimbledon előtt: 8,5 millió dollár

A wimbledoni tenisztorna női egyesének döntői 2003-tól
2003: S. Williams (amerikai)-V. Williams (amerikai) 4:6, 6:4, 6:2
2004: Sarapova (orosz)-S. Williams 6:1, 6:4
2005: V. Williams-Davenport (amerikai) 4:6, 7:6 (7-4), 9:7
2006: Mauresmo (francia) - Henin-Hardenne 2:6, 6:3, 6:4
2007: V. Williams-Bartoli (francia) 6:4, 6:1
2008: V. Williams-S. Williams 7:5, 6:4
2009: S. Williams-V. Williams 7:6 (7-4), 6:2
2010: S. Williams-Zvonarjova (orosz) 6:3, 6:2
2011: Kvitova (cseh)-Sarapova 6:3, 6:4
2012: S. Williams-Radwanska (lengyel) 6:1, 5:7, 6:2
2013: Bartoli-Lisicki (német) 6:1, 6:4