Vágólapra másolva!
Babos Tímea csaknem két és fél órás csatában jutott be a negyeddöntőbe szerdán a 235 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP nőitenisz-tornán.

A budapesti Római Teniszakadémián zajló verseny legelőkelőbben jegyzett hazai játékosa - aki 115. a világranglistán - a szerb Aleksandra Krunic (148.) után, a nyolcaddöntőben a 7. helyen kiemelt spanyol Maria Teresa Torro-Florral (71.) találkozott.

Ez a meccs nem kezdődött olyan simán (4:0), mint Krunic ellen, sőt, bő fél óra alatt a keményen ütő riválisé lett 6:1-gyel. A folytatásban a soproni játékos a legjobbkor, 5:4-es vezetésnél vette el a spanyol adogatását, ezzel kiegyenlített. A mindent eldöntő harmadik felvonásban a 20 éves magyar kétszer is brékhátrányba került, mégis kiharcolta a rövidítést, amelyben végül ő kerekedett felül.

"Az első szettben túl jó volt az ellenfél, a másodikban csak a saját szervámra figyeltem, és szerencsére rontott párat a spanyol, aztán a harmadikban visszajöttem a brékhátrányból, működött a fonák egyenes, nagyon boldog vagyok, hogy a családom előtt továbbjutottam" - mondta a 2 óra 23 perces mérkőzés után, hozzátéve: a győzelemmel szerzett világranglistapontokkal már biztos, hogy főtáblás lesz az augusztus végi US Openen, az év utolsó Grand Slam-tornáján.

A szabadkártyával induló Bukta Ágnes két sima szettben kikapott a harmadik helyen kiemelt román Simona Haleptől. A 19 éves magyar teniszező - aki hétfőn élete első WTA-mérkőzésén három szettben búcsúztatta a cseh Zahlavovát - mindössze két játékot nyert.

eredmények, nyolcaddöntő:
Babos Tímea - Torro-Flor (spanyol, 7.) 1:6, 6:4, 7:6 (7-4)
Beck (német, 4.) - Hradecka (cseh) 6:3, 6:3
Meusburger (osztrák) - Larsson (svéd, 5.) 3:6, 6:4, 6:4
Halep (román, 3.) - Bukta Ágnes 6:1, 6:1

páros, 1. forduló (a 4 közé jutásért):
Hlavackova, Hradecka (cseh, 1.) - Barzó Lilla, Gálfi Dalma 6:3, 6:1

A francia Gael Monfils és a második helyen kiemelt német Philipp Kohlschreiber is nyolc közé jutott a 467 800 euró (138 millió forint) összdíjazású, stuttgarti salakpályás férfi torna szerdai játéknapján.

eredmények, nyolcaddöntő:
Monfils (francia) - Mayer (német, 6.) 6:3, 6:0
Kohlschreiber (német, 2.) - Langer (német) 7:5, 6:2
Berrer (német) - Chardy (francia, 3.) 6:2, 6:7 (1-7), 6:3
Bautista (spanyol) - Klizan (szlovák, 8.) 6:7 (3-7), 6:1, 6:4

Kiesett a negyedik helyen kiemelt spanyol Tommy Robredo a svédországi Bastadban zajló, 433 770 euró (128 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi versenyen, ugyanis két játszmában kikapott honfitársától, Albert Ramostól a szerdai nyolcaddöntőben.

eredmények, nyolcaddöntő:
Monaco (argentin, 3.) - Laaksonen (svájci) 6:4, 6:2
Ramos (spanyol) - Robredo (spanyol, 4.) 6:3, 6:4
Dimitrov (bolgár, 5.) - Volandri (olasz) 2:6, 6:1, 6:4
Berlocq (argentin) - Kavcic (szlovén) 7:5, 6:3