Társoldalunk:

Kozák legyőzött négy olimpiai bajnokot

2013.07.18. 17:23

Az első válogató után a másodikat is megnyerte Kozák Danuta a női kajakosok 500 méteres távján, így a versenyszám olimpiai bajnoka indulhat a duisburgi világbajnokságon.

Az ötszörös világbajnok Kozák négy olimpiai bajnokot utasított maga mögé a szegedi válogatón: a tavaly Londonban a négyessel 500 méteren győztes csapat tagjai közül Fazekas-Zur Krisztina második, Szabó Gabriella ötödik, Kovács Katalin csak nyolcadik lett, a 200 méteren olimpiai bronzérmes, 500-on háromszoros aranyérmes Douchev-Janics Natasa negyedik lett. A friss Eb-aranyérmes Kárász Anna a hatodik helyen végzett (a májusi válogatón Kozák, Janics, Kárász volt a sorrend).

"Szépen átalakult a női mezőny, de ez várható is volt, hiszen hét hét telt el az első válogató óta" - mondta Storcz Botond. "Abszolút körbeverés van a lányoknál, mindenki arról faggat, hogyan alakulhat a női csapathajó, de én szeretném megvárni a válogató végét" - fogalmazott a szövetségi kapitány, aki a két válogató egyes és páros teljesítményei alapján állítja majd össze a vb-n induló négyest. Emlékezetes, hogy az Eb-n a Kárász, Kozák, Kovács és Douchev-Janics alkotta egység nyert.

Kozák: A válogató előtt magam alatt voltam

"Boldog vagyok, hogy így sikerült ez a verseny, mert a válogató előtt két héttel nagyon magam alatt voltam. Rengeteget dolgoztunk, és totálisan elfáradtam, de a válogatóra előjött a forma, remek állapotban érzem magam" - mondta Kozák Danuta a verseny után.

Kozák Londonban így örült, de a formáját nézve Duisburgra is jó esélyekkel készülhetForrás: MTI/Kovács Tamás

Fazekas-Zur Krisztina nagyon örült a második helyének. "Májusban csak azt kívántam, bárcsak még egy órát alhatnék a verseny előtt, most azonban repült alattam a hajó. Nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült ez a verseny, és mivel Gabi (Szabó Gabriella a győztes mögött valamivel több mint két másodperccel ötödik lett - a szerk.) is kiváló időt lapátolt, így bízom benne, hogy a pénteki párosban meglepetést tudunk okozni" - mondta Fazekas-Zur Krisztina.

A májusi válogatón a Kovács, Janics duó nyert 500 párosban, megelőzve a Vad, Kárász és a Szabó, Fazekas kettőst.

Kökényékben még bőven van tartalék

Kozák után a férfi kajak kettesek 1000 méteres versenyében is egy londoni aranyérmes egység, a Dombi Rudolf, Kökény Roland páros diadalmaskodott, amivel kijutott a vb-re.

"Nem kellett komolyabban indítanunk se a táv közepén, se a végén. Még bőven van tartalék ebben a pályában" - értékelt Kökény Roland.

Férfi 1000 m-en a kajakosok egyéni versenyén és a kenusok párosversenyén ugyanaz győzött, mint az első válogatón, így előbbi számban Dombvári Bence, utóbbiban pedig a júniusi Eb-n ezüstérmes Mike Róbert, Vasbányai Henrik kettős indulhat a vb-n.

"Jobb időt lapátoltunk, mint az Európa-bajnokságon, ez biztató" - fogalmazott Mike Róbert. "Ám ez a fölényes győzelem nem jelent semmit, hiszen nem volt túlzottan erős a mai mezőny" - tette hozzá a kenus, aki a párjával majdnem hat másodpercet vert rá a második helyezett duóra.

A vb-re augusztus 29. és szeptember 1. között kerül sor a németországi Duisburgban. Pénteken további kilenc, a szombati zárónapon pedig tíz döntőt rendeznek a Maty-éri válogatón.

férfiak:
K-1 1000 m:
1. Dombvári Bence (G4S-Honvéd) 3:30.528 perc
2. Tóth Dávid (Vasas) 3:30.894
3. Kammerer Zoltán (Graboplast-Győr) 3:32.166

K-2 1000 m:
1. Kökény Roland, Dombi Rudolf (Esztergomi KKSE, Építők) 3:08.076
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (Vasas) 3:09.180 
3. Kucsera Gábor, Szalai Tamás (FTC, G4S-Honvéd) 3:09.264

C-2 1000 m:
1. Mike Róbert, Vasbányai Henrik (KSI) 3:31.363
2. Szabó Gábor, Forgó Christopher (EDF Démász-Szeged) 3:37.339 +5.976
3. Petkó András, Szabó Kristóf Zoltán (VVSI, UTE) 3:40.741

nők:
K-1 500 m:
1. Kozák Danuta 1:46.360 perc
2. Fazekas-Zur Krisztina 1:47.038
3. Vad Ninetta 1:47.848
4. Douchev-Janics Natasa 1:48.274
5. Szabó Gabriella 1:48.412
6. Kárász Anna 1:49.018
7. Medveczky Erika 1:51.262
8. Kovács Katalin 1:51.292
9. Szilvásy Nóra 1:55.030

A válogató további programja:
péntek:
elő- és középfutamok 9.00, döntők 15.00 (női K-2 500 m döntő 9.35)

szombat:
elő- és középfutamok 9.00, döntők 14.00