Vágólapra másolva!
A 200 pillangón bronzérmes Hosszú Katinka tökéletesen elégedett a harmadik hellyel, szerinte nem tudott volna jobban úszni. A 200 mell döntőjébe a legjobb idővel bekerült Gyurta Dániel viszont nem adott ki magából mindent.

A 200 pillangó döntőjét Hosszú Katinka vőlegény-edzője, Shane Tusup mellett néztük, az amerikai szakember toporzékolva, néhány A4-es lapot összefogva, és azzal a kezét ütögetve szurkolta végig a versenyt, miközben üvöltött Hosszúnak: "Fight Katka, fight!", azaz "Harcolj, Katka, harcolj!" A célbaérésnél röviden ennyit mondott az Origónak: "Örülök nagyon a bronznak. Főleg azért, mert három éve nem úszott ilyen jó időt, mint most. Jöhet a következő!"

Hosszú is boldogan érkezett meg az újságírók elé. "Nagyon örülök, mindent kiadtam magamból. Mondhatnám, hogy milyen jó lett volna fényesebb érmet szerezni, de nem tudtam volna ennél jobbat úszni. Az utolsó pár méteren már olyan érzésem volt, hogy nem haladok sehova, csak állok. A 200 vegyesen könnyedén nyertem, itt viszont nagyon kellett küzdenem a dobogóért, ezért is örülök neki nagyon."

Az arany után a bronznak is nagyon örült Forrás: MTI/Kovács Anikó

Hosszú Katinka szerdán még azt mondta, fogalma sincs, hogy mit fog csinálni csütörtökön délelőtt, hiszen még nem volt olyan napja a vébén, hogy ne kellett volna reggel versenyeznie, csütörtökön azonban csak a 200 pillangó szerepelt a programjában. "Hogy mit csináltam ma délelőtt? Lejöttem úszni" - nevetett.

Gyurta Dániel a legjobb idővel jutott a fináléba 200 mellen úgy, hogy az utolsó métereken már kiengedett. "Az elsődleges cél a döntőbe jutás volt, nem úsztam ki magam. Jó formában és jó erőben vagyok, de a többiek is hasonló állapotban vannak, meglátjuk, hogy mire lesz elég az én formám."

A pénteki, döntőbeli taktikáról Gyurta elmondta: elképzelt magának egy úszást, de az ellenfelek taktikájától is függ, hogy hogyan fog versenyezni.

Bernek Péter önmagához képest kissé feldúltan beszélt a 200 hát középdöntője után, ahová nyolcadikként jutott be: "Nem értem. Reggel teljesen lazán úsztam 1:57-et, most pedig mindenem csikorgott, fájt, és ugyanúgy 1:57-ig jutottam. Mázlim volt, hogy egyáltalán bekerültem. Remélem, holnap minden más lesz."

Balog Gábor kilencedik lett, azaz éppen csak lemaradt a döntőről. "Most mit mondjak? Bebizonyítottam, hogy igazi csapattag vagyok, elvégre ezeknek a kilencedik helyeknek hagyományuk van a magyar válogatottban."