Vágólapra másolva!
Mind a négy magyar - Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Széki Bence és Gátai Róbert - vereséget szenvedett a férfi tőrözők 64-es tábláján az első fordulóban, így befejezte szereplését egyéniben a budapesti vívó-világbajnokságon. Szabados Gábor 14-13-as vezetésnél a pástra rogyott, mivel az ellenfél rálépett a lábára, majd nagy igyekezetében leesett a pástról, és kikapott.

A két Szabados és Széki egy időben vívott péntek reggel a SYMA Csarnokban, a három asszó közül Szabados Gáboré tartogatott a szokásosnál nagyobb izgalmakat.

Kínai ellenfele, Ma Csien-fej az elején 2-0-ra ellépett, de a magyar tőröző egyenlített, majd 4-2-re és 5-3-ra már ő vezetett. Újabb egyenlítés következett, és ismét fordult a kocka, 7-5-nél és 9-6-nál az ázsiai vívónak volt tekintélyes előnye. Szabados azonban újra felzárkózott 9-10-ig, majd 11-13-ról 13-13-ig, sőt 14-13-ra már megint ő vezetett. Ekkor azonban a pástra rogyott, percekig ült, és állt az asszó, majd orvos kezelte a lábát.

Szabados Gábor 14-13-as vezetésnél leesett a pástról Forrás: MTI/Földi Imre

Kamuti Jenő egykori tőrvívó, sebészorvos a nemzetközi szövetség delegáltjaként szolgált utóbb magyarázattal. "Összefutott a két versenyző, a kínai rálépett Gábor nagyujjára, ami nem vészes sérülés ugyan, de fájdalmas. A bíró egy kicsit túljátszotta a szerepét, mert azt találgatta, hogy szimulál-e a magyar fiú. Ez azonban nem az ő dolga, a zsűri dolga az, hogy segítséget hívjon, és a hivatalos orvos állapítja meg, hogy mi történt. Az orvos pedig úgy ítélte meg, hogy valóban sérülés történt" - mondta Kamuti Jenő.

A tízperces kényszerpihenő után a két vívó ismét felállt a pástra, a kínai gyorsan egyenlített, majd lejárt a második három perc.

A szünetet követően Szabados nagyon akarta a győztes tust, megpróbálta lerohanni ellenfelét, de a lendülettől leesett az emelt pástról. Riadalom támadt, összeszaladtak a közelben állók. Kétséges volt, hogy Szabados folytatni tudja-e az asszót. Néhány perc múlva összeszedte magát, felállt a pástra, folytatni akarta a mérkőzést, ekkor azonban az asszóvezető közölte: vége, 15-14-re a kínai nyert.

Nagy volt a riadalom, végül folytatni tudta a tőröző, de kikapott Forrás: MTI/Földi Imre

"Abban a pillanatban nem tudtam, miért kaptam a tust. Azt éreztem ugyan, hogy kivédett, de hogy megszúrt volna, azt nem, és a találatot jelző lámpát sem láttam, hiszen a földön feküdtem. Azt hittem, hogy technikai tust kaptam, mert elszaladtam a találat elől. Az edzőm, Marco Goncalves mondta, hogy valóban megszúrt a kínai. Később tévéfelvételen visszanéztem, és én is láttam, hogy így történt" - mondta Szabados Gábor.

Nem vívott ilyen szoros asszót, de becsülettel küzdött jóval erősebb, olimpiai bajnok olasz ellenfelével Szabados Kristóf és Széki Bence is, aki azonban az esélyeknek megfelelően, az eredményt tekintve végül is simán kikapott.

Utolsóként Gátai Róbert lépett a pástra, neki is olasz olimpiai bajnok ellenfél jutott, és ő sem tudta borítani a papírformát.

"Már az is nagy dolog volt, hogy mind a négy versenyző főtáblára jutott. Csoda nem történt, az a realitás, ami történt. Nagyon nehéz ellenfeleket kaptak a fiúk, a három olasz és a kínai is a világranglista első 16 helyezettje között van. Ha a csoportmeccseken egy-egy győzelemmel többet szereznek, talán könnyebb helyzetük lett volna, bár ma már nincs könnyű ellenfél" - mondta Szlovenszky István fegyvernemi vezetőedző.

Eredmények:
a 64 között:
Andrea Cassara (olasz)-Széki Bence 15-9
Valerio Aspromonte (olasz)-Szabados Kristóf 15-8
Ma Csien-fej (kínai)-Szabados Gábor 15-14
Giorgio Avola (olasz)-Gátai Róbert 15-7