Vágólapra másolva!

Azeriek bántak el a női kardozókkal

Az azeriektől elszenvedett vereség miatt legjobb esetben a kilencedik helyen végezhetnek a magyarok a női kardozók hétfői csapatversenyében a budapesti vívó-világbajnokságon. A férfi tőrözők előbb simán verték Brazíliát, majd simán kikaptak Oroszországtól.

női kard, csapat, a 16 között:
Azerbajdzsán - Magyarország 45-38

A Benkó Réka, Márton Anna, Várhelyi Anna, Varga Dóra összeállítású együttes a hiányos 32-es táblán még nem vívott, a legjobb 16 között pedig olyan együttessel találkozott, melyet legyőzhetett volna. A továbbjutáshoz a pástra lépők közül legalább két csapattagnak jól kellett volna vívnia, a harmadiknak pedig nem rosszul.

Ehhez képest a magyarok a mérkőzés kilenc asszójából csak kettőt nyertek meg, de az sem sokat számított. Egy 5-4-es siker az elején ugyanis nem befolyásolja érdemben a végkifejletet, komoly hátrányban pedig egyetlen 8-5-ös győzelem nem elég a felzárkózáshoz.

Márton, Várhelyi és Benkó szomorkodik a vereség után Forrás: MTI/Illyés Tibor


Az azeriek végül is magabiztosan jutottak a negyeddöntőbe, míg a magyarok a 9-16. hely valamelyikén végeznek majd a 24 csapatot felvonultató mezőnyben.

Brazíliát még meglepték a férfiak

A nőkihez hasonlóan a férfi csapat is csak kilencedik lehet a legjobb esetben.

férfi tőr, csapat, a 32 között:
Magyarország - Brazília 45-23

a 16 között:
Oroszország - Magyarország 45-26

A Gátai Róbert, Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Széki Bence alkotta együttesnek annak ellenére nem okozott gondot a brazilok legyőzése, hogy a dél-amerikaiak nyolc hellyel előrébb állnak a világranglistán. A 22 tusos, fölényes siker jó alap volt az oroszok elleni nyolcaddöntős összecsapásra, melyen azonban így is a világ élvonalához tartozó ellenfél számított egyértelmű esélyesnek.

Az első asszót Szabados Gábor megnyerte 5-2-re, majd Gátai vívását követően is még a magyaroknál volt az előny (10-9), de Széki már az oroszok 15-8-as vezetésénél jött le a pástról. A folytatásban aztán lassan nőtt a különbség, noha az egyes asszókon belül többször is közelebb kerültek a magyarok az oroszokhoz. A negyedik párharcban, egy ilyen részleges felzárkózásnál jegyezte meg Érsek Zsolt, csapatban olimpiai és világbajnoki bronzérmes tőrvívó, hogy "ha hinnének magukban a fiúk, megverhetnék ezt az orosz csapatot".

A harmadik körre Szabados Kristóf váltotta Székit, de ettől nem változott a helyzet, az oroszok magabiztosan nyertek.

"A brazilok ellen hoztuk a győzelmet, amely kötelező volt, még azzal együtt is, hogy világranglistás helyezésük jobb a miénknél. Ha előrébb akarunk lépni, akkor az előttünk állókat is le kell győzni, szükség van az eredményre, hogy a szakág részt tudjon venni külföldi versenyeken" - mondta Szabados Gábor. "Az oroszok ellen az volt a helyzet, ami általában a nagy csapatokkal szemben lenni szokott: egy valaki jól vív, a többi azonban nem. Ezúttal én vívtam jól" - tette hozzá, majd még beszélt arról, hogy az oroszokkal szemben a versenyhiány miatt kaptak ki. "Mivel mi nem tudunk annyi versenyre elutazni és ott a legjobbak találkozni, mint az igazán menő csapatok, ezért hiányzik a rutin."

Osztotta véleményét Marco Goncalves, a csapat egyik edzője: "Még nem vagyunk annyira rutinosak, hogy egy ilyen erős csapat ellen győzhessünk, de jövünk előre, ezt jelzi, hogy az Európa-bajnokságon már a legjobb nyolcban tudtunk végezni."

A férfi tőrözők csapatversenyében 26 válogatott indult.