Vágólapra másolva!
A férfiak döntőjében sem sikerült magyar versenyzőnek az élmezőnyben végeznie a tajvani Kaohsziungban zajló öttusa-világbajnokságon, melyen Kasza Róbert a 12., Demeter Bence a 14., Marosi Ádám pedig a 24. helyen végzett.

A 36-os döntőbe jutott három magyar versenyző az első számban, a vívásban nem tudta megismételni a selejtezőben mutatott kitűnő teljesítményét, így a páston már jelentős lépéshátrányba került.

Egyedül az Eb-ezüstérmes Kasza zárt pozitív mérleggel, 18 győzelem és 17 vereség (832 pont) került a neve mellé. Az egy hónapja Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Marosi Ádám viszont mélyen tudása alatt vívott (13 győzelem/22 vereség, 712 pont).

A medencében Marosi a negyedik idővel csapott célba, ám az úszás nem fizet olyan jól, mint a vívás, így a 31.-ről csak 25. pozícióba tudott előrelépni. Kasza kilencedik, Demeter pedig 11. lett ebben a számban, így előbbi a 11., utóbbi pedig a 22. helyről várhatta a folytatást.

A lovaglás nem volt méltó egy világbajnoksághoz, de még egy nemzetközi felnőttversenyhez sem, ugyanis a pálya igen könnyűnek bizonyult: csupán tíz akadályt kellett teljesíteniük a versenyzőknek, azok is alacsonyabbak voltak a megszokottnál.

Ezek után nem csoda, hogy hét maximális, 1200 pontos produkció született, mindhárom magyar egy verőhibával, 1160 ponttal jött le a pályáról, azaz ez a tusa nem változtatott érdemben a sorrenden.

A záró, lövészetből és futásból álló kombinált számot Kasza a 9., Demeter a 20., Marosi pedig a 23. helyről várta. Kasza az első három lövésig tartotta a lépést, tapadt az élbolyra, a negyedik sorozata azonban nem sikerült, így nem tudott az első tíz közé kerülni. Demeter jó teljesítménnyel felfutott a 14. helyre, Marosi viszont csak 24.-ként ért célba.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a férfiak döntője után azt mondta, hogy a vívás mindhárom magyar versenyzőnek gyengén ment, különösen Marosinak, aki 9-3-as kezdés után zuhant negatívba. Az úszásuk kiváló volt, ám az időjárás és a talajviszonyok miatt alaposan megkönnyített lovaspályán nem jött ki az igazi lovastudásuk.

A kapitány szerint a kombinált számban Kasza és a fiatal Demeter jól szerepelt, utóbbi javított is addigi helyezésén. Marosi teljesítményén látszott, hogy fejben is elfáradt, ezúttal már nem tudott úgy küzdeni, mint a korábbi versenyeken.

Pálvölgyi véleménye szerint a férfi és a női versenyzőket is nyomta az elvárás, különösen a nagyon sikeres júliusi Európa-bajnokság (3 arany, 1 ezüst) után várt hasonló folytatást a közvélemény.

Az öttusa-világbajnokság vasárnap a vegyes váltók küzdelmével folytatódik, ám ebben a számban Tibolya Péter lábsérülése miatt nem lesz magyar résztvevő. A hétfői női váltóban Gyenesei Leila, Földházi Zsófia és Kovács Sarolta, míg a keddi férfi váltóban Demeter Bence, Kasza Róbert és Marosi Ádám képviseli a magyar színeket.

Az egyéni dobogó tetejére a litván Justunas Kinderis állhatott fel, így a litvánok mindkét nem aranyérmét megszerezték, miután a nőknél korábban Laura Asadauskaite nyert.

eredmények (a vb honlapja alapján), férfi döntő, egyéni:
1. Justinas Kinderis (Litvánia) 5824 pont
2. Nicholas Woodbridge (Nagy-Britannia) 5804
3. Alekszandr Leszun (Oroszország) 5780
...12. KASZA RÓBERT (Magyarország) 5648 (vívás: 18 győzelem/17 vereség, 832 pont, úszás: 2:03.06 perc/1324 pont, lovaglás: 1160 pont, kombinált szám: 11:57.65 perc/2332 pont)
...14. DEMETER BENCE (Magyarország) 5628 (15/20, 760, 2:04.01/1312, 1160, 11:41.00/2396)
...24. MAROSI ÁDÁM (Magyarország) 5512 (13/22, 712, 2:02.16/1336, 1160, 12:04.30/2304)

Csapat:
1. Franciaország (Valentin Prades, Jean Maxence Berrou, Christopher Patte) 17 256 pont
2. Oroszország (Alekszadr Leszun, Ilja Frolov, Szergej Karjakin) 17 088
3. Koreai Köztársaság (Li Vo Jin, Jung Hvonho, Jung Jinhva) 16 620
...7. MAGYARORSZÁG (Kasza Róbert, Marosi Ádám, Tibolya Péter) 15 468