Vágólapra másolva!
Thibaut Pinot profi kerékpáros októberben kipróbálja az autóversenyzést, hogy legyőzze a sebességtől való félelmét, ami hátráltatta a Tour de France lejtős szakaszain.

Pinot úgy érzi, a Pireneusok lejtőin vesztette el az esélyét egy összetettbeli jó hely megszerzésére az idei Touron, később pedig bevallotta, hogy bizonyos "pszichológiai gát" van benne ezeken a szakaszokon.

Max Mamers korábbi raliversenyző felajánlotta, hogy segít legyőzni Pinot gátlásait, és megtanítja az autóversenyzés alapfogásaira az egykori Forma-1-es pályán, Magny-Cours-ben.

"Követtem a srác eredményeit, mert húszévesen ő ment fel a legjobban a hegyre" - nyilatkozta Mamers a L'Équipe című sportlapnak. "Mikor láttam, hogy bajba kerül a lejtőkön, gondoltam, talán tehetek valamit érte. Még aznap este küldtem egy sms-t Marc Madiot-nak, az FDJ-csapat menedzserének."

Madiot - aki maga is hasonló gondokkal küzdött a versenyzői karrierje kezdetén - először arra gondolt, hogy a holtszezonban síelni küldi majd Pinot-t, ám végül túlságosan veszélyesnek ítélte meg azt.

Marad tehát az autóversenyzés, Mamers pedig már ki is dolgozta a taktikát: "Először lesz mellette egy instruktor, majd egyedül kell mennie a pályán, ahol a széles bukóterek miatt nem érheti baj." Ha a terápia sikeres lesz, a bringás hozzászokik a nagy sebességhez, és megtanul kezelni egy gyorsan száguldó járművet.

Pinot jelenleg 29. helyen áll összetettben a Vueltán, ahol szeretne nyerni egy szakaszt az utolsó héten, illetve ráhangolódna a firenzei vébére.