Vágólapra másolva!
Érem nélkül maradtak a magyarok a vasárnapi 200 méteres döntőkben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

A hat A döntő közül háromban volt magyar hajó. Kezdésként a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Douchev-Janics Natasa - aki tavaly, az ötkarikás játékokon és idén, az Eb-n is harmadik volt ebben a számban - lemaradt a dobogóról egyesben, ötödikként zárt.

A győzelem a címvédő és londoni bajnok új-zélandi Lisa Carringtoné lett, a bronzot pedig Janics sógornője, a szlovén Spela Ponomarenko Janic szerezte meg.

Következett a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó, amely reálisan nem pályázhatott éremre, de nagyon szépen versenyzett, nagy küzdelemben maradt csak le a dobogóról, s végül negyedik lett a német, az orosz és a fehérorosz egység mögött. Janicsnak 35 perce volt arra, hogy az egyesről áthangolódjon a párosra, ahol társával, Kovács Katalinnal - csakúgy, mint a júniusi Eb-n - egyértelműen győzni akartak.

A rajtjuk nagyon rosszul sikerült, s így üldözniük kellett a riválisokat, de akármennyire igyekeztek és harcoltak, végül nemhogy a győzelem, de még a dobogós helyezés sem jött össze. Negyedikként zártak - ilyen, azaz hogy érem nélkül maradjanak, még nem fordult elő, amióta ez a két sportoló egy párosban szerepel.

"Hibásnak érzem magam a rossz rajtunk miatt, mert őszintén szólva egy kicsit váratlanul ért - mondta Kovács. - A hangosbeszélő elnyomta az indítóbíró hangját, ezt azért nem érzem sportszerűnek, azt sem tudtam, hol tartunk a rajt előtt, fent sem volt a lapátom. A rajtban így kaptunk egy fél hajóhossznyi hátrányt, s bár utána szerintem nem mentünk rossz pályát, már nem tudtuk behozni a lemaradást."

A háromszoros ötkarikás bajnok Kovács - akinek ez volt az utolsó száma a vb-n - eddig 31 világbajnoki címet szerzett pályafutása során (ezzel világrekorder), de 1998 óta most először fordul elő, hogy arany nélkül utazzon haza. Janics később a váltó tagjaként még vízre száll Duisburgban.

A 200-as B döntőkben érdekelt magyarok közül Tótka Sándor (K-1) nyert, így összesítésben tizedik lett, Lantos (C-1) másodikként ért célba (11.), a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duó pedig ötödikként zárt (14.).

eredmények, 200 méteres döntők, férfiak:
K-1:
1. Petter Öström (Svédország) 34.644 mp
2. Mark De Jonge (Kanada) 34.674
3. Saúl Craviotto Rivero (Spanyolország) 34.896
...10. (a B döntőben 1.) TÓTKA SÁNDOR

K-2:
1. Jurij Posztrigaj, Alekszandr Gyjacsenko (Oroszország) 31.182
2. Liam Heath, Jonathan Schofield (Nagy-Britannia) 31.755
3. Ronald Rauhe, Jonas Ems (Németország) 31.901
...14. (a B döntőben 5.) MOLNÁR PÉTER, BÁN KRISTÓF

C-1:
1. Valentyin Gyemjanyenko (Azerbajdzsán) 38.462
2. Ivan Stil (Oroszország) 38.717
3. Alfonso Benavides Lopez De Ayala (Spanyolország) 39.060
...11. (a B döntőben 2.) LANTOS ÁDÁM

C-2:
1. Robert Nuck, Stefan Holtz (Németország) 36.331
2. Alekszandr Kovalenko, Nyikolaj Lipkin (Oroszország) 36.551
3. Dmitrij Rabcsanka, Alekszandr Vocseckij (Fehéroroszország) 36.654
4. LANTOS ÁDÁM, NAGY PÉTER 37.031

nők:
K-1:
1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 39.522
2. Marta Walczykiewicz (Lengyelország) 39.712
3. Spela Ponomarenko Janic (Szlovénia) 39.951
...5. DOUCHEV-JANICS NATASA 40.349

K-2:
Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 37.525
2. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 38.181
3. Nikolina Moldovan, Livera Moldovan (Szerbia) 38.223
4. KOVÁCS KATALIN, DOUCHEV-JANICS NATASA 38.508