Vágólapra másolva!

Diana Nyad ötödszörre meghódította a Floridai-szorost

Négy kudarcba fulladt kísérlet után ötödszörre átúszta a Floridai-szorost cápaketrec nélkül Diana Nyad, aki szombaton vágott neki Kubából a 166 kilométeres távnak.

A 64 éves amerikai hosszútávúszónak mintegy 53 órára volt szüksége ahhoz, hogy átszelje a szorost. Nyad az első úszó, aki cápaketrec nélkül tette meg a távot. Cápaketreccel az ausztrál Susan Maroney már célba ért 1997-ben.

"Három üzenetem van. Az első az, hogy sohase adjuk fel. A második az, hogy az ember sosem túl öreg ahhoz, hogy az álmai után eredjen. A harmadik az, hogy ez egy egyszemélyes sportnak tűnhet, pedig csapatmunka" - nyilatkozott a parton Diana Nyad.

Az úszónő jól érzi magát - közölte az az orvos szakértő, aki Nyadot a Key West-i tengerparton azonnal az érkezése után megvizsgálta. Igaz, a sportolót ezután hordágyra fektették, infúziót adtak neki, majd további kivizsgálásra kórházba szállították.
Diana Nyadnak idén a kitűnő fizikai erőnlétén felül a körülményekkel is szerencséje volt: a tenger nyugodt volt, és a medúzák sem támadták úgy, mint korábban.

Az úszónő az indulás előtt kijelentette, ez lesz az utolsó kísérlete, és mindent belead, hogy sikerrel járjon. Ez volt a negyedik alkalom, hogy cápaketrec nélkül úszott.

A hosszútávúszót 51 fős legénység és öt hajó kísérte az úton, hogy megvédjék a cápatámadásoktól és a medúzáktól, illetve azért, hogy csillapítsák az erős áramlatokat.

A hosszútávúszó 1978-ban próbálkozott először a Kubát az Egyesült Államoktól elválasztó Floridai-szoros átúszásával. Legutóbb 2012 júniusában vágott neki, de a viharos időjárás, valamint a medúza- és a cápaveszély miatt tudta végigúszni a távot. Noha a szoros tömve van cápákkal, a medúzák még nagyobb akadálynak bizonyultak mindazok számára, akik valaha nekivágtak a 166 kilométernek. Nyad ezért útjának éjszakai időszakában a csípésektől védő szilikonmaszkot, az egész testét védő úszóruhát, kesztyűt, cipőt és maszkot viselt.

Több mint harminc évvel ezelőtt befejeződött élsportolói pályafutása során Nyad számos világrekordot állított fel: 1975-ben kevesebb mint nyolc óra alatt úszta körbe Manhattan szigetét, míg 1979-ben 165 kilométert úszott a Bahamákhoz tartozó Biminitől egészen Floridáig.