Vágólapra másolva!
Kiesett a címvédő a US Openen, Andy Murrayt a svájci Stanislas Wawrinka győzte le nagyon simán az elődöntőbe jutásért.

Van svájci teniszező a legjobb négy között az év utolsó Grand Slam-tornáján, de nem az, akit a többség várt. Roger Federer ugyan már a Tommy Robredo elleni nyolcaddöntőben kiesett, honfitársa, Stanislas Wawrinka azonban elképesztően játszott a címvédő Andy Murray elleni negyeddöntőben.

A két játékos korábbi meccsei közül a skót nyolcat, a svájci ötöt nyert meg, és most is Murray számított favoritnak, ehhez képest az első szett 6:4-re Wawrinkáé lett. A svájci 5:4-nél vette el Murray adogatását egy maratoni, majdnem negyedórás gémben, amikor a hatodik szettlabdát értékesítette.

A második játszma hamarabb eldőlt, 3:2-nél Wawrinkának három bréklabdája is volt, és az elsőt meg is csinálta, majd a brékelőnyt meglovagolva 6:3-mal 2-0-s előnyt szerzett. Murray régi önmagát idézte, folyton szidta magát, és mentálisan nem volt rendben, miközben Wawrinka összeszedetten játszott, és nagyon pontosan ütött.

Hogy mennyire nem volt jó napja Murraynek, azt mutatja, hogy a döntő szettben egy kettős hibával vesztette el az adogatását a harmadik játékban. Innen már nem volt kérdés, hogy ki jut az elődöntőbe, Murray már csak egy gémet tudott nyerni, és végül kénytelen volt gratulálni a svájcinak, aki élete legjobb játékát nyújtotta. Az elődöntőben a Djokovic-Juzsnyij csata győztesével találkozik.

Bejutott viszont a legjobb négy közé az első kiemelt szerb Novak Djokovic, akinek ez sorozatban a 14. GS-tornája, amelyen az elődöntőbe került. A szerb teniszező az orosz Mihail Juzsnij ellen lépett pályára csütörtökön, és ugyan a harmadik szettet elvesztette - először veszített szettet az Openen -, összességében sima győzelmet aratott.

Férfi párosban már az elődöntőket rendezték, és meglepetésre az amerikai Bob Bryan, Mike Bryan testvérpár búcsúzott, miután három játszmában kikapott a Leander Paes, Radek Stepanek indiai, cseh kettőstől. Bryanék óriási bravúr kapujában álltak, ugyanis ők lehettek volna a második férfi kettős, amely egy évben megnyeri mind a négy Grand Slam-tornát. Ez eddig egyedül az ausztrál Ken McGregor, Frank Sedgman duónak sikerült 1951-ben.

férfi negyeddöntő:
Wawrinka (svájci, 9.) - Murray (brit, 3.) 6:4, 6:3, 6:2
Djokovic (szerb, 1.) - Juzsnij (orosz, 21.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:0