Társoldalunk:

Gyárfás: Nem haraggal válunk el Güttlertől

2013.09.07. 09:41

Tíz év után megválik az Magyar Úszó Szövetség az utánpótláskapitány Güttler Károlytól - írta a Blikk egy "olvasó-riporterre", P. Tamásra hivatkozva. Güttler viszont közölte, nem küldik el: pályázatot írtak ki a posztra, jelentkezett is.

"A szövetség szakfelügyelőt és utánpótláskapitányt keres. Engem mindkét munka érdekel, ha úgy adódik, együtt is vállalnám, de bármelyik részterületet is örömmel folytatnám" - mondta a lapnak kétszeres olimpiai ezüstérmes.

"November elsején lesz tíz éve, hogy utánpótláskapitányként munkába álltam, csak jóval később maradt rám a szakfelügyelői poszt, de mostanában már túl sok volt a feladat. Ezért én is úgy látom, érdemes kettéválasztani a két munkakört."

A szövetség október 2-án dönt a posztok odaítéléséről.

Gyárfás Tamás elnök ugyanakkor megerősítette P. Tamás információját: "A pályázatok előzetes elbírálása után valóban megállapodtam Karcsival, október elsejétől más tölti be ezt a posztot. A minap egyeztettem vele, pontosabban egyeztettünk, hiszen Szabó Tünde főtitkár és Kiss László szövetségi kapitány is részt vett a megbeszélésen, s abban maradtunk, neki sem árt, ha más területen is kipróbálja magát."

"Úszóként fantasztikus volt, sportvezetőként is megállta a helyét, most mutassa meg a parton, hogy mit tud" - folytatta Gyárfás. "Nem haraggal válunk el, hiszen megtartja a helyét a szövetség elnökségében és a Magyar Olimpiai Bizottságban is képviselőnk marad. Reméljük, a Kőbánya SC edzőjeként is sikeres lesz."

Uszodai körökben azt beszélik, Güttler számlájára írják a június 22-én megtartott Magyar Úszás Napja hiányosságait, míg mások úgy tudják, az egykori klubtárs, Szepesi Nikolett (25) botránykönyvében (Én, a szexmániás) leírtak, a rá vonatkozó megjegyzések sem tettek jót megítélésének - írja a Blikk.