Társoldalunk:

Szepesit sokkolta a szembesítés Kicsi bácsival

2013.09.15. 11:18

A korábbi válogatott úszó, Szepesi Nikolett egy televíziós szembesítésen nem volt hajlandó reagálni Bacsa István szavaira, akit azzal vádol, hogy masszőr korában szexuálisan zaklatta őt.

A Blikk azt írja, a 25 éves volt úszónő elfehéredett, amikor szembesítették a 83 éves Bacsa Istvánnal a TV2 Frizbi nevű műsorában.

"Sokkot kaptam, hideg zuhanyként ért a hír, amikor Hajdú Péter bejelentette, hogy itt van velünk" - idézte a napilap Szepesit. "Nem volt szép húzás tőle."

A Budapesti Spartacus úszóklubnál Kicsi bácsiként ismert korábbi masszőr ezúttal is tagadta, hogy szexuálisan molesztálta volna bármelyik gyermekkorú úszót. "Ha akkoriban probléma lett volna ebből, akkor miért engedtek volna engem még hat éven keresztül dolgozni?" - kérdezte Bacsa István. "Hiszen állítólag az edzők és Niki szülei is tudtak erről."

Szerinte Szepesi azért vádolta meg az "Én a szexmániás" című könyvében, hogy annak feljavítsa a forgalmát.

Szepesi néma maradt, és nem reagált sem erre a gondolatra, sem arra, amikor Kicsi bácsi azzal állt elő, hogy valószínűleg részesedést ad könyve bevételéből azoknak az egykori úszótársaknak, akik hajlandóak ellene megerősíteni Niki vádjait.

"Eszembe jutott, hogy felállok, és otthagyom az egé­szet" - mondta utólag Szepesi. "De végül is ennek a találkozásnak egyszer meg kellett történnie. Túlestünk rajta. Viszont soha nem vádolnék meg senkit molesztálással, ha nem lenne igaz."