Vágólapra másolva!
Bronzérmes lett Veréb István a szabadfogásúak 84 kg-os súlycsoportjában a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság keddi napján, mivel a helyosztón legyőzte a fehérorosz Murad Gajdarovot.

A szombathelyiek 25 éves versenyzőjére a kétszeres Európa-bajnoki második örmény Mursa Murtazalijev vigaszági legyőzése után a bronzmeccsen is nehéz ellenfél, a pekingi olimpián a 74 kilogrammosok között bronzérmes, fehérorosz Murad Gajdarov várt, aki ellen hasonló birkózást mutatott be, mint az örmény ellen.

A találkozó a tét nagyságának megfelelően meddő álló harccal kezdődött. Mindkét fél keményen kereste és bontotta a fogást, ám a fehérorosz tűnt passzívabbnak, és ezt a mérkőzésvezető is így látta, ezért két perc után megintette. Gajdarovnak ezek után fél perce volt, hogy akciót csináljon, ám Veréb erre esélyt sem hagyott, sőt egy gyönyörű támadás végén a földre vitte őt, amivel 2-0-ra vezetett a szünetben.

A második három percben a szombathelyi birkózó továbbra is biztosan állt a lábán, a láthatóan fáradt Gajdarov lábra támadásait szépen hárította. A bíró egy idő után passzivitásért figyelmeztette Verébet, majd négy és fél percnél intette is. Ez elvileg azt jelentette, hogy akciókényszerbe került a magyar, de mégis elég volt arra figyelnie, hogy rajta ne csináljon eredményes támadást riválisa, mert még a büntetőpont után is ő maradt előnyben (2-1). Akcióra nem is volt képes Gajdarov, de nemcsak ekkor, hanem a hajrában sem, pedig elkeseredetten támadott az utolsó pillanatokban. A hazai publikum az utolsó tíz másodpercben már hangosan visszaszámolt, nullához érve pedig hangorkánnal jutalmazta Veréb teljesítményét.

"István végre kilépett az árnyékból, éppen a legjobbkor" - mondta boldogan az MTI-nek Gulyás István szakvezető. "Mindent elmond a teljesítményéről, hogy pályafutása során most először győzte le a venezuelait és az örményt is, s egy nagyon jó fehérorosz ellen szerezte meg a bronzérmet."

"Nagyon boldog vagyok, végre sikerült. A bronzmeccsen felkészültünk a fehéroroszra, a megbeszélt taktikát pedig sikerült betartanom" - mondta Veréb István. A nap legnehezebb pontja az éremmérkőzés utolsó fél perce volt, mert nagyon kellett figyelni, Gajdarov rutinos versenyző, aki bármire képes - tette hozzá. "A nézők rengeteget segítettek nekem, a biztatás nagyon jól esett, erőt merítettem belőle, ezért hálás vagyok és köszönöm. Ez életem legnagyobb sikere, sokat kellett rá várni. Volt olyan idő, amikor úgy éreztem, nekem semmi sem jön össze, de szerencsére most dobogóra állhattam" - mondta a bronzérmes sportoló.

Veréb István a budapesti SiteTalk birkózó-világbajnokság első magyar érmét szerezte meg, amely egyben az ő első felnőtt világversenyes dobogós helyezése is.