Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton három szettben kikapott a német Tobias Kamkétól szerdán a 467 800 euró (140 millió forint) összdíjazású, metzi fedett pályás férfitenisz-torna második fordulójában.

A viadal honlapja szerint a világranglistán 239. Fucsovics - aki a selejtezőből jutott fel a 32-es főtáblára, s a nyitókörben, kedden a hetedik helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Jeremy Chardyt verte meg - az első szettben ellenállhatatlanul játszott, mindössze egy játékot vesztett, és szűk fél óra alatt játszmaelőnyhöz jutott az ATP-rangsorban 80. német teniszező ellen.

A folytatásban összekapta magát a 27 esztendős ellenfél, a 21 éves nyíregyházi versenyző, a 2010-es wimbledoni bajnokság juniorversenyének győztese azonban tartotta vele a lépést, majd 2:2-nél elvette Kamke adogatását, a német azonban azonnal visszabrékelt, és meg sem állt a játszma végéig.

A döntő szettben 2:2-nél a német játékos elvette ellenfele szerváját, és már nem is engedett játékot Fucsovicsnak, 1 óra 39 perc alatt megnyerte az összecsapást.

A Davis Kupa-csapattag Fucsovics pályafutása során másodszor került fel ATP-verseny főtáblájára a tavalyi, s'Hertogenbosch-i torna után. Előzőleg, 2012 áprilisában Balázs Attila küzdötte fel magát az elődöntőig Bukarestben, azelőtt pedig Sávolt Attila játszhatott a magyarok közül ATP-viadal főtábláján, még 2004-ben.

Eredmények, 2. forduló (a 8 közé jutásért):
Kamke (német) - Fucsovics 1:6, 6:3, 6:2
Querrey (amerikai, 6.) - Mathieu (francia) 6:2, 0:0-nál Mathieu feladta

1. forduló:
Mahut (francia) - Mayer (argentin) 7:6 (7-2), 6:4
Berlocq (argentin) - Vesely (cseh) 6:3, 6:4
Olivetti (francia) - Zverev (német) 7:5, 7:6 (7-3)