Vágólapra másolva!
Rafael Nadalt újabb korábbi teniszező vádolta meg azzal, hogy doppingol.

A bundázás miatt 2011-ben örökre eltiltott osztrák Daniel Köllerer szerint a meccsek manipulálása és a dopping létező jelenség a teniszben, mégsem történik semmi. "Elég megnézni Rafael Nadalt, hét hónap sérülés után visszatér, és a tizenhárom tornából, amin elindul, tizet megnyer, ez képtelenség" - fakadt ki Köllerer, aki szerint a sérülések miatt hosszú pihenők valójában arra szolgálnak, hogy Nadal ilyenkor tömi tele magát teljesítményfokozókkal.

"Gondoljanak bele, mi történne, ha Nadalról kiderülne, hogy doppingol, ez az egész sportág számára katasztrofával érne fel. Nem véletlen, hogy senkinek sem áll érdekében, hogy kiderüljön az igazság" - folytatta a vádaskodát Köllerer, aki nem csak Nadalt hozta szóba, gyanúsnak tartja a világranglista negyedik helyén álló David Ferrert is.

"Ferrer rengeteget dohányzott régen, de lehet, hogy még most is így tesz. Egyszer tíz perccel a meccsünk előtt még cigizett, majd aztán a harmadik szettben is úgy futott a labdák után, mintha el sem fáradt volna".

Köllerer szerint néha találnak egy-egy bűnbakot, ez állt az ő eltiltásának a hátterében is, és ezért került elő a horvát Marin Cilic és a szerb Viktor Troicki doppingügye. Azt mondja, a játékosok közöt a meccsek manipulálása is nyílt titok, persze nem a nagy tornák fontos meccseire kell gondolni, de tud olyan esetről, amikor egy játékos gyorsan kiesett egy versenyen, hogy a hétvégén már egy másikon indulhasson.

Köllerer igazi botrányhős volt, már eltiltása előtt is sok balhés ügye volt. 2006-ban az ATP bírságot szabott ki rá és féléves eltiltással sújtotta rossz magaviselete miatt, 2009-ben az amerikai nyílt teniszbajnokságon 1500 dolláros büntetést kapott káromkodásért.

2010 júniusában előbb az osztrák bajnokságon kapott össze honfitársával, Stefan Koubekkel, akit addig sértegetett a mérkőzés alatt, amíg a sértett neki nem rontott és torkon ragadva megfegyelmezte. Aztán a Reggio Emilia-i tornán a brazil Júlio Silvát lemajmozta, és majommozgást imitálva azt javasolta neki, húzzon vissza a dzsungelbe.

Ugyanabban az évben július végén az olaszországi Cordenonsban rendezett versenyen a holland Robin Haase elleni meccsen, 1-1-es szettállásnál vécére kéredzkedett, ahol titokban egyeztetni próbált edzőjével, de lebukott. Miután a szabályok ezt tiltják, dolga végeztével hiába tért vissza a pályára, a versenyigazgató közölte vele, kizárja a viadalról. Végül jött az örökös eltiltás, amikor kiderült, hogy 2009 októbere és 2010 júliusa között megvesztegetéssel próbált mérkőzéseket befolyásolni.