Vágólapra másolva!
Juhász Vanda a Facebookon, saját képével próbálja népszerűsíteni a gerelyhajítást.

A londoni olimpián 36. helyen végzett atléta a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy szándékosan azért készíttetett magáról ilyen fotót, hogy minél többen beleszeressenek a gerelyhajításba.

"A gerelyhajítást szerettem volna népszerűsíteni, de ehhez egy kicsit másképpen szerettük volna bemutatni a gerelyt. Nagyon szeretem ezt a sportágat, viszont rettentően kevesen atletizálnak. Inkább kézilabdáznak vagy vízilabdáznak azok a tehetséges gyerekek, akiknek jó a dobókészségük, pedig fontos lenne, hogy minél több edző és versenyző kinője magát az atlétikában" - fogalmazott a 24 éves sportolónő.

Juhász Vandának tökéletes az alakja Forrás: Facebook/Juhász Vanda

Juhász Vanda kajakozással kezdte pályafutását, majd kislabdát dobott, és az egyetemen kezdte el a gerelyhajítást, amelyben 2009-ben és 2010-ben bronzérmes lett az országos bajnokságon, 2011-ben és 2012-ben azonban már aranyérmet nyert.