Társoldalunk:

Felfordult a gyomra, elege lett a bobozásból

2013.10.10. 11:58

A világbajnok gerelyhajító Christina Obergföll hiába szeretett volna téli olimpián is szerepelni, az első bobos tesztelést követően olyan rosszul lett, hogy két órán keresztül hányt.

Christina Obergföll tavaly télen megpróbálkozott a sportágváltással, de gyorsan letett azon szándékáról, hogy Szocsiban bobversenyzőként rajthoz álljon. A moszkvai atlétikai világbajnokság aranyérmes gerelyhajítója úgy gondolta, a pekingi bronzérme és a londoni ezüstje után egy téli olimpián is kipróbálja magát.

A német világbajnok Cathleen Martini párjaként részt vett egy tesztvezetésen a rendkívül gyorsa altenbergi pályán, de soha többet nem vágyik arra, hogy beüljön a szerkezetbe.

"Majdnem meghaltam, olyan rosszul viseltem az utazást. Két órán keresztül hánytam. Kár, mert szerettem volna egy érmet a téli olimpiáról is" - nyilatkozta.

Christina ObergföllForrás: AFP/DPA/Bernd Thissen

Nem Obergföll lett volna az első atléta, aki bobversenyzőként próbálkozik. Egykoron az olimpiai bajnok gátfutó Edwin Moses is belekóstolt sportágba, de a Gyulai Miklós vezette magyar bobcsapat is atlétákból állt.

Sőt, Szocsiban az amerikai csapatban lehet atléta: a kétszeres fedett pályás világbajnok, tavalyi olimpiai negyedik gátfutónő, Lolo Jones idén vb-aranyat nyert St. Moritzban a vegyes csapatok versenyében.