Társoldalunk:

Imre Géza az olimpiáig folytatja

2013.10.17. 09:49

A 2016-os riói olimpiáig folytatja pályafutását Imre Géza, a világbajnok férfi párbajtőrcsapat tagja, aki azt mondta, a budapesti világbajnokság felejthetetlen és csodálatos élménye megadta azt a hitet, hogy van esélye még az olimpiai aranyéremre.

Az augusztusi, budapesti vb-t követően, a csapataranyérem megszerzése után az együttes 38 éves korelnöke úgy nyilatkozott a további sportpályafutását firtató kérdésre, hogy aludnia kell még néhányat, mielőtt határozna. A vívószövetség csütörtöki tájékoztatása szerint mostanra eldöntötte, hogy folytatja pályafutását a szűk három év múlva sorra kerülő nyári játékokig.

"Nagyon nehéz napokat éltem át az elmúlt szezonban. Sokszor éreztem azt, amit korábban nem: fájtak a versenyek, fizikailag és lelkileg egyaránt" - idézte a többek között olimpiai ezüst- és bronzérmes, csapatban háromszoros világbajnok Imrét a szövetség honlapja. "Talán huszonöt év után ez érthető is. Ugyanakkor a budapesti világbajnokság felejthetetlen hangulata, a nagyszerű közösségünk és az aranyérem mindezt, ha nem is feledtette, de elnyomta. Csodálatos, visszaadhatatlan élményt nyújtott, és megadta azt a hitet, hogy van esélyem a fiúkkal olimpiai aranyérmet nyerni!"

Imre GézaForrás: MTI/Kollányi Péter

Ugyanakkor éppen az eredményes riói szereplés érdekében a 2013/14-es szezont kicsit másként képzeli el.

"Ebben a korban már több pihenésre, hosszabb regenerálódásra van szükség testben és fejben egyaránt. Az biztos, hogy idén csak a decemberi országos bajnokságon lépek pástra, januártól meg majd meglátjuk. Ezt egyeztettem mesteremmel Dancsházy-Nagy Tamással, Udvarhelyi Gábor válogatott keretedzővel és Csampa Zsolt elnökkel is. Tudom, ez azzal járhat, hogy a jövő évi világversenyeken kérdésessé válik a részvételem. De úgy érzem, a mostani aktív pihenő szükséges számomra ahhoz, hogy az előttem álló olimpiai ciklus legfontosabb időszakában legyek a legjobb formában." - mondta Imre Géza.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK