Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka két aranyérmet és két bronzot szerzett a dohai rövidpályás úszó-Világkupa első napján.

A magyar klasszis 200 méteren a gyors- és a vegyesúszás döntőjében is az első helyen végzett, 100 méter pillangón és 200 méter háton pedig harmadik lett.

Hosszú ezenkívül két versenyszámban indult, 800 méter gyorson negyedik, 50 méter háton pedig ötödik lett.

A háromszoros világbajnok az előző két őszi Vk-állomáson is remekelt, a múlt hétvégén Moszkvában három, most csütörtökön és pénteken Dubajban négy aranyat nyert. Összesen 22 érmet gyűjtött be a három helyszínen öt versenynap alatt.

Hosszú tavaly 53 éremmel (39 arany, 8 ezüst, 6 bronz) lett a Vk-sorozat legjobbja. Idén a két augusztus eleji Vk-n ő lett az első úszó, aki mindhárom vegyes számban egyszerre tartja a világcsúcsot rövidpályán.

A 400 méteres vegyesúszás fináléjában Verrasztó Dávid ezüstérmet nyert, Gyurta Gergely a negyedik, Földházi Dávid pedig az ötödik helyen végzett. 200 méteres pillangóúszásban Biczó Bence bronzérmes, Verrasztó Dávid pedig negyedik lett. 200 méter vegyesen Verrasztó Evelyn a negyedik helyet szerezte meg.