Vágólapra másolva!
Roger Federer Pestre érkezése csoda lenne, ezzel együtt a Tennis Classics idei névsorára még az ínyencek sem panaszkodhatnak. David Ferrer jelenleg harmadik a világranglistán, Wilandert még a fiatalabbak is ismereik, mint szakértőt, Tsonga és Bagdatisz pedig mindenhol közönségkedvencnek számít. Taróczy Balázs versenyigazgatót kérdeztük a gáláról.

David Ferrer és Jo-Wilfried Tsonga is fellép december harmadikán a Papp László Sportarénában, az immár hagyományos év végi gálán, a Tennis Classicson. Ferreréken mellett Markosz Bagdatisz és Tommy Haas jön Budapestre, a korábbi klasszisok közül pedig Pat Rafter és Mats Wilander.

Igen erős lesz tehát a mezőny, ami a gála presztízsének emelkedését is jelzni, ahogy Taróczy Balázs versenyigazgató az Origónak elmondta: "Akár a menedzserekkel, akár a játékosokkal beszéltem, mind tudták, miről van szó. Ami a fontos, hogy csak jókat hallottak azoktól a játékosoktól akik már voltak nálunk."

Mivel csak egy játéknapról van szó, a versenynaptár pedig az éljátékosok számára rendkívül sűrű, felmerül, mit láthatnak a fővárosból Tsongáék. "Ez mindig attól függ, mennyi időt töltenek Budapesten. Ha van rá idő, boldogan néznek körül. A minimum a Láchíd-Vár-Andrássy út-Hősök Tere-Vörösmarty Tér-Kempinski Hotel útvonal bejárása."

Taróczy - aki párosban Wimbledont és Roland Garrost is nyert - nagyon fontosnak tartja, hogy "egy sportágnak legyenek olyan kiemelkedői eseményei, amiről lehet beszélni, ahová érdemes elmenni, ahol találkozhatnak olyan emberek, akiket összeköt a sportág szeretete." A Tennis Classics erre rendkívüli módon megfelel."

Ezt igazolja a nézettség is: a hatezres arénában kétszer is telt ház volt: a 2008-as Borg-McEnroe meccsen, illetve 2010-ben, mikor többek közt Lendlt, Wilandert és Berdychet láthatták a rajongók.

A két korszakos klasszisra, Roger Federerre és Rafael Nadalra minden bizonnyal még többen lennének kíváncsiak, ám az ő Pestre csábításuk egyelőre csak álom: "Ha hiszünk a csodákban, akkor még megtörténhet. Az igazság az, hogy a négy nagy (Federer és Nadal mellett Djokovic és Murray - a szerk.) állandóan úgy érzi, és arról panaszkodik, hogy túl sokat kell versenyeznie. Ezért, amíg ennyire kiemelkednek a mezőnyből, biztos nem akarnak nem ATP-pontokért játszani. Talán, ha már nem játszanak a versenyek végéig."

Ezzel együtt az idei hat fellépő mindegyike óriási név, Ferrer például harmadik a világranglistán, ilyen magasan jegyzett játékos még sosem szerepelt a Classicson. Tsonga és Bagdatisz játszott már GS-döntőt, Haas állt második helyen az ATP-rangsorban, Raftert és Wilander egyaránt korábbi GS-győztes, utóbbi szakértőként a mai napig is rendszeresen képernyőn van.

Ez a hat játékos azzal is meg tudja szerettetni a teniszt, aki most még nem rajongója a sportágnak, elvégre "mindegyikük különleges, színes és érdekes személyiség, szerethető sztárok, akikkel szívesen azonosulnak a nézők."