Vágólapra másolva!
A 18-szoros olimpiai bajnok úszó, Michael Phelps májusban jelezte Amerikai Doppingellenes Ügynökségnek, hogy szeretne visszatérni, így 2014 márciusában ismét versenyezhet. Egykori edzője, Bob Bowman szerint Rióban is képes lehet az éremszerzésre.

Michael Phelps képes lehet az éremszerzésre a riói nyári játékokon is, állítja Bob Bowman, a 18-szoros olimpiai bajnok úszó korábbi edzője, aki szerint a sportember mentálisan és fizikálisan is visszaküzdheti magát a legjobbak közé.

Az amerikai úszó - aki összesen 18 olimpiai és 27 világbajnoki aranyat nyert - tavaly, a londoni játékok után jelentette be, hogy befejezi aktív pályafutását.

Michael Phelps Forrás: AFP/Antonio Scorza

Májusban azonban jelezte az Amerikai Doppingellenes Ügynökségnek, hogy visszatérne, ez azt jelenti, hogy hivatalosan 2014 márciusában indulhatna ismét versenyen.

"Abszolút úgy gondoltam, hogy London után végleg visszavonul" - mondta Bowman. "Akkor és ott érzelmileg, lelkileg és fizikailag is a csúcson volt, ezért meg vagyok lepve, hogy még mindig szeretne valamit elérni a sportágban"

A szakember szerint bár vannak olyan amerikai klasszisok, mint Ryan Lochte, Missy Franklin és Katy Ledecky, de egyelőre senki sem tudta betölteni a Phelps távozása okozta űrt. "Michaelnek szüksége van az úszásra, mert így maradhat a reflektorfényben, és csak a sport adja meg számára azt az izgalmat, amit más nem" - mondta.