Hatalmas, sötét és jóképű vagyok!

jamaica, bobcsapat
A jamaicai bobcsapat pilótái, Winston Alexander Watt és Lascelles Oneil Brown a Salt Lake City-i téli olimpia párosversenyén 2002 februárjában
Vágólapra másolva!
A nehéz körülmények között készülő jamaicai bobválogatott kiharcolta a szereplést a téli olimpiára, ám egyelőre nem biztos az indulásuk Szocsiban.

A jamaicaiak hétvégén St. Moritzban értek el olyan eredményt, ami után gyakorlatilag biztossá vált a szereplésük a téli játékokon.

Az 1994, 1998 és 2002 tán negyedik olimpiájára készülő 46 éves Winston Watts korábban az anyagi nehézségek miatt kénytelen volt a jamaicai négyest kettesre szűkíteni, így ezúttal kettesben sikerült kivívniuk a kvalifikációt.

A Daily Telegraphnak Watts elmondta, rendszeresen nézi az 1988-as jamaicai bobcsapat történetét feldolgozó "Jég veled!" című filmet: "Még mindig teljesen újként hat, bármikor látom."

A vígjáték arra épül, hogy egy olyan országban, ahol sosincs tél, szinte lehetetlen küldetést visznek véghez a csapat felépítésével és az olimpiára való kijutással. Watts a jelenlegi körülményeiket sem tartja sokkal jobbnak. Országuk éghajlata miatt az amerikai Wyomingban edzenek, és volt már olyan, hogy a csapattársai útiköltségeit Watts fizette ki. "Őszintén szólva még most sem vagyok benne biztos, hogy lesz elegendő tőkénk és szponzorunk ahhoz, hogy Szocsiba repülhessünk" - fogalmazott a bobos, hozzátéve, nagyon bíznak a Jamaicai Olimpiai Bizottság segítségében azután, hogy kvalifikáltak.

Wattsot a korával is szembesítették, de emiatt egy percig sem aggódik. "Ember, nézz csak rám! A kor csak egy szám. Soha nem hinnéd el, hogy 46 vagyok, inkább nézek ki 25-nek vagy 30-nak. Hatalmas, sötét és jóképű vagyok, akárcsak egy 180 centis 110 kilós amerikaifocista."