Társoldalunk:

Semmi sem igaz, amit Szocsiról írtak

2014.02.16. 15:56

Az amerikai turisták nem értik, miért kellett eltántorítani a szurkolókat a téli olimpiától, hiszen ők jól érzik magukat Oroszországban.

Egy amerikai drukker, Jim Solbert számára például az egész tavalyi év a téli olimpiára való várakozás jegyében telt, alig várta már, hogy elutazhasson a Fekete-tenger partján fekvő orosz városba. Majd egy hónappal az áhított út előtt az 58 éves detroiti gyári alkalmazott csodálkozva nézte a nemzetközi sajtó riportjait a terrorveszélyről, Oroszország egyre gyászosabb emberjogi helyzetéről, illetve az utolsó percben megjelent tudósításokat az igénytelen vendégszállásokról - írja tudósításában a Globalpost.com.

Forrás: AFP/Loic Venance

Az erről szóló sajtójelentések nyomán Solbert kétszer is meggondolta, elutazzon-e Szocsiba, de a helyszínre érkezve azt mondta: vicc, amiről cikkeztek, és semmi se igaz abból, amit olvasott Szocsiról.

Mások is úgy vélték, a szovjet korszak felújított népszerű üdülőhelyének napsütötte, fákkal szegélyezett utcáin látottak éles ellentétben vannak azzal, amire számítottak. Dean Cockell 62 éves winnipegi férfi mindezt annak a számlájára írja, hogy a külföldiek nem ismerik eléggé Oroszországot, a sajtó pedig a kelleténél jobban tupírozta fel a dolgokat.

Sok turista mondja azt, hogy nem nyugtalanítóak a Szocsiban foganatosított biztonsági intézkedések. Vlagyimir Putyin államfő szigorú biztonsági rendszere szemlátomást sokkal kifinomultabb, nem fut össze minden sarkon járőröző rendőrökkel az ember. A rend őrei szemlátomást a buszmegállók és utcák tömegében elvegyülve dolgoznak. Az állig felfegyverzett rendőrök helyett jópofa bíborvörös tréningruhába öltözött biztonságiak vizsgálják fémdetektoraikkal az embereket a vasútállomásokon és a versenyek helyszínén. A 64 éves atlantai Walt Molawka hitetlenkedve mondja azt, hogy nagyobb biztonságban érzi magát, mint Detroitban vagy Atlantában.

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Közvetlenül a megnyitó előtt futótűzként terjedtek a beszámolók a szállodák és sportlétesítmények hiányos állapotáról, de Lisa Brackmann 50 éves San Diegó-i nő szerint nincsenek köszönőviszonyban a valósággal a sártengerről és törött vécékagylókról szóló tudósítások. Walt Molawka úgy látja, hogy az amerikai média annyira túllihegte az Oroszországgal - kiváltképpen a melegellenes törvénnyel - kapcsolatos aggodalmakat, hogy eltántorította az embereket az úttól.

A téli sportok őrületében élő városban azonban nem mindenkit vakított el az esemény, s egyeseknek meggyűlt a bajuk a hatóságokkal. A cincinnati baptista felekezet tagjait például megmotozták és megfeddték a rendőrök, amiért orosz nyelvű Bibliákat osztogattak a helybélieknek. A felekezet egyik tagja azt mondja, hogy meghatotta ugyan őket a helybéliek meleg fogadtatása, de vannak szőnyeg alá söpört problémák. A orosz hivatalnokok azt állítják ugyan, hogy Oroszország szabad és nyitott ország, a valóság azonban szerinte más képet mutat.