Erdei győztes Eb-címmeccsel búcsúzott

erdei zsolt boksz címvédés mérkőzés nőnap
Kecskemét, 2014. március 8. Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok (b) és a grúz Salva Dzsomardasvili összecsapása a kecskeméti profi ökölvívógálán a Messzi István Sportcsarnokban 2014. március 8-án. Erdei Zsolt egyhangú pontozással legyőzte grúz ellenfelét, s ezzel megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki címét.
Vágólapra másolva!
Profi pályafutása 35. mérkőzésén tervei szerint utoljára lépett a kötelek közé Erdei Zsolt. A korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok bokszoló Kecskeméten a grúz Salva Dzsomardasvili ellen egyhangú pontozással nyerte félnehézsúlyú Európa-bajnoki címmeccsét, de győzött Bedák Zsolt és Kovács Attila is.

Az elmúlt években számtalan alkalommal hallhattuk, hogy Erdei Zsolt az igazi nagy lehetőségre, egy komoly ellenfélre vár. Az Universum csődje, majd a beteljesületlen amerikai álom, és főleg a Gyenisz Gracsov elleni tavaly márciusi vereség után azonban egyenes út vezetett a visszavonulás felé. Január elején Rácz Félix nyújtott neki segítséget, és összehozott számára egy nőnapi gálát.

"Feltehetőleg az utolsó meccsemet vívom, de azért ezt nem jelentem ki végérvényesen. Nem tudom, hogyan bírom majd a felkészülést fizikálisan és pszichésen, de ha könnyedén veszem, és a mérkőzés után még mindig akarom csinálni, akár folytatás is lehet" - mondta két hónapja Erdei. Miután a Bokszvilágszervezet (WBO) Eb-címe betöltetlenné vált, a promóterek ezt célozták meg, és egy pozitív mérleggel bíró, ám eddigi csatái során nem éppen világszínvonalon teljesítő grúzt találtak a számára.

A mérkőzést végig Erdei irányította Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Dzsomardasvili ugyan korábban bokszolt világbajnoki övért, de csatáinak zömét hazai környezetben vívta, Grúzián kívül egyetlen egy mérkőzést sem nyert meg: 36 otthoni győzelme mellett a két döntetlent és a hat vereséget is "idegenben" érte el. De nemcsak ez jelezte, hogy nem világklasszisról van szó, a szombati mérlegelésre is csak két óra várakozási idő, és plusz szaunázás után volt képes.

Elsőként a grúz, majd a jól ismert Republic-dallamra Erdei vonult a ringbe, majd megkezdődhetett a tízmenetesre tervezett csata. Az első menet egy dinamikusabb edzésre hasonlított, Erdei megsorozta többször ellenfelét, a magas ütésszám azt is jelezte, jó formában van, és nincs baj az önbizalmával sem. A második három perc se hozott drasztikus változást, bár Dzsomardasvili annyira készült egy nagy ütésre, hogy Erdei elhajlását követően majdnem orra esett.

A harmadik menetet is Erdei irányította, egyszer kézmozdulattal jelezte azt is, hogy nem szereti, amikor szabálytalanul tarkón ütik. Támadó, kezdeményező taktika a védekezéssel szemben, ez jellemzi a két felet, a mérkőzás felénél egyértelmű a magyar klasszis fölénye.

A 6. menetben Dzsomardasvili egyetlen öröme az lehetett, hogy Erdei megcsúszott, így kissé elveszítette az egyensúlyát. A 7. menetre a grúz beleerősített, de az elhajlások révén rendszerint csak a levegőt vagy a fedezéket csépelte. Erdei hozta a nyolcadik és a kilencedik menetet is, balegyenesei mellé a horgok is betaláltak, de a keményfejű grúzt nem lehetett megrendíteni végérvényesen.

Madár végül pontozással nyert Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Az utolsó menetben Madár mindent megpróbált a KO érdekében, de csupán pontozásos sikerét tette még biztosabbá, és végül egyhangú döntéssel pályafutása 35. profi mérkőzésén 34. alkalommal győzött. Kérdés, hogy tényleg visszavonul vagy nyitva hagyja a folytatás kiskapuját: a gála utáni ringinterjút hallgatva úgy tűnt, valóban befejezi.

Majdnem hibátlanul

A 39 éves Erdei amatőrként világ- és Európa-bajnok volt, illetve olimpiai bronzérmet szerzett. A profik között egészen tavaly márciusig nem kapott ki, 33 mérkőzést nyert meg sorozatban. 2004 és 2009 között volt a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, 2009 novemberében pedig a Bokszvilágtanács (WBC) cirkálósúlyú címét hódította el. Egyetlen vereségét az orosz Gyenyisz Gracsovtól szenvedte el tavaly márciusban, méghozzá erősen vitatható, megosztott pontozással.


Ami a Ferobox Event Gála többi részét illeti: Nagy Lajos Márk megszerezte a WBO junior vb-övét a lengyel Patryk Litkiewicz ellen, míg a szebb napokat is megélt Juan Carlos Gómez csak pontozással győzött a horvát Ivica Bacuin ellen a WBO nemzetközi cirkálósúlyú bajnoki címéért. Bedák Zsolt alaposan megdolgozta a grúz Giorgi Gacsecsiladzét, de végül pontozással begyűjtötte a WBO kispehehelysúlyú Európa-bajnoki övét. Nagyváltósúlyban Kovács Attila a visszatérése óta hetedszer győzött, ezúttal a grúz Giorgi Ungiadze ellen négy menetben, pontozással.