Társoldalunk:

Hazug csaló a világ tetején

2014.03.25. 19:56

Néhány hete jelent meg Juliet Macur újságíró Armstrong: Egy Legenda Bukása című könyve, amely a rákbetegségből felépülve hét Tour de France-t nyerő Lance Armstrong történetét dolgozza fel. Megdöbbentő történet arról, hogyan lesz egy erőszakos kisfiúból akarnok tinédzser, majd ünnepelt világsztár, akit politikusok és milliárdosok húznak ki a bajból.

A kerékpársport magyarországi helyzete miatt Lance Armstrong ügyéről általában annyit tudtunk itthon, hogy "Az a híres, aki nyert egy csomó Tourt, úgyhogy biztos kokszol", esetleg még rémlik valami olyasmi, hogy súlyos betegségből tért vissza. Pedig a Lance Armstrong-sztori a kerékpáros személyétől kezdve a sportág keserves helyzetén át a média és a pénz uralmáig minden szempontból roppant érdekes.

Bár a most megjelent Armstrong: Egy legenda bukása című könyvet jegyző Juliet Macur karriert épített arra, hogy egy szűk évtizeden át üldözte a kerékpáros hazugságait, és soraiból mély megvetés sugárzik, a könyv azért képes objektív maradni. Nincs nagy szükség cifrázásra, mert a leírt tények önmagukban is sokkolók.

Az apa nélkül, vagyis inkább túl sok apával és egy nem különösebben erős jellemű anya útmutatásával felnövő Armstrong gyerekként nem volt sem túlzottan okos, sem kedves, és így népszerű sem, de elég hamar rátalált a sportra ahhoz, hogy néhány segítőkész mentor hathatós közreműködésével annak szentelhesse az életét. Nem is érdekelte semmi és senki más, csak a versenyzésnek élt, és csak azokat tűrte meg maga körül, akik ebben segítették. Amikor az édesanyja kikerült ebből a körből, habozás nélkül magára hagyta, a fiatal korában őt támogató mentornak, John Thomas Nealnek (akit annak idején pótapának nevezett) is nyomban hátat fordított, amint túlnőtt rajta.

Lance Armstrong sikerei csúcsánForrás: AFP/Javier Soriano

Tekerni tudott csak, és nyerni. És ahogy egyre feljebb tört, annál nehezebben viselte a vereséget, így már meg sem fordult a fejében, hogy válogasson az eszközökben.

A hererákból visszatérve magát a csúcsra küzdő sportoló imidzse és maga a rákosokat segítő alapítvány, a Livestrong olyan ütőkártyák voltak, amelyekkel szemben tehetetlenek voltak Armstrong ellenfelei, ellenségei és főleg azok, akik hitetlenkedve nézték, ahogy évről évre rommá veri a Tour de France mezőnyét. A könyv által felvázolt történetből azonban úgy tűnik, a rákbetegséget legyőző amerikai hős máza alatt egy velejéig romlott csaló és megrögzött hazudozó rejtőzik.

Bill Clintonnal is jóban lett

Armstrong eleinte megőrült tőle, hogy a Touron nem sikerült nyernie. Rájött, hogy doppingolnia kell a győzelemhez, de hiába tömte magába az EPO-t, a tesztoszteront és a kortizont, a győzelem elmaradt. A kerékpározás sokkal inkább csapatsport, mint azt a laikusok gondolnák, ezért Armstrong úgy döntött, mindenre elszánt versenyzőket és a létező legprofibb orvosi stábot szedi össze maga köré, mert csak így tud győzni. A csapatot csak olyanok alkothatták, akik hajlandóak voltak feláldozni magukat a vezér győzelme érdekében, és persze alávetették magukat a tökéletesre hangolt doppingprogramnak.

Innentől kezdve nem volt megállás, Armstrong csillaga olyan meredeken emelkedett, hogy az Egyesült Államokban már Michael Jordannel és Muhammad Alival emlegették együtt. Politikai befolyást szerzett, személyes barátjának mondhatta Bill Clintont, özönlött hozzá a pénz a tőkeerős támogatóktól. A Livestrong alapítvány százezreknek jelentett reményt, hogy a rák is legyőzhető, sőt, a felépülés után valakiből a világ egyik legelismertebb sportolója lehet.

Graffitit is ihletettForrás: AFP/Getty Images/Kevork Djansezian

A könyvből azonban egy önző sportoló képe rajzolódik ki, aki habozás nélkül tönkretett bárkit, aki szembeszállt vele. Kettétörte a doppingolásra nemet mondó társak pályafutását, megkeserítette nyomozók és újságírók életét, és közben megállás nélkül hazudott. A könyv legmegdöbbentőbb része mégis az, hogy egy sportoló képes olyan magasra emelkedni, hogy elérje: a pozitív doppingtesztjét maga a kerékpáros-szövetség mossa tisztára, és kapcsolatainak köszönhetően még egy szövetségi nyomozást is képes leállíttatni. Sérthetetlennek hitte magát, és bizonyos fokig az is volt.

Armstrongról az mond a legtöbbet, ahogy a fent említett Neallel viselkedett. Mentorával egy időben lettek rákosak, de felépülésük után Neal hiába kereste vele a kapcsolatot, sőt arra sem tudta rávenni, hogy magára hagyott édesanyját anyagilag támogassa. Amikor Neal 2002-ben meghalt, Armstrong egy fotózásról esett be a temetésére, rövidnadrágot és papucsot viselt, és Neal megdöbbent lányának csak annyit tudott mondani, hogy "nem szoktam temetésre járni". Hasonló történet, ahogy az énekesnő Sheryl Crow-val szakított: a rákbetegek hőse azt mondta, kihűlt a kapcsolatuk, de véletlenül pont akkor rúgta ki az énekesnőt, amikor mellrákkal diagnosztizálták.

A lefolyóba öntötte a vért

Armstrong nem nagyon tudta elviselni, ha valami nem úgy történt, ahogy ő akarta. A vele szembeszállókat könyörtelenül eltiporta, előfordult például, hogy az egyik csapattársa lehűtve tárolt vérét (a csapat tagjaitól rendszeresen csapoltak le vért, és a nehezebb szakaszok előtt "visszakapták") leckéztetésül a lefolyóba öntötte. Aki nem volt hajlandó szúrni magát, azt azonnal elzavarta, nem egyet közülük teljesen ellehetetlenített, többen kénytelenek voltak visszavonulni, miután összevesztek Armstronggal. 

Hasonlóan viselkedett közszereplőként is: amellett, hogy megállás nélkül (ideértve két könyvét is) hazudott a doppingolásról, politikai kapcsolatait kihasználva fúrta meg az ellene támadókat. A lebukása előtti időszakban a Lewinsky-ügyben korábban Bill Clintont is védő ügyvéd dolgozott mellette, és sikerült is elérnie, hogy az Armstronggal szimpatizáló szenátorok parancsára leállítsák a szövetségi nyomozást. Néhány elszánt doppingellenőr semmisítette meg azzal, hogy a nyomozás végeredményét egyszerűen feltették az internetre. Armstrong végül egy másik jó barátja, Oprah Winfrey műsorában vallott be mindent.

Lance Armstrong Oprah Winfrey műsorábanForrás: AFP/George Burns

Maga lebukás története is érdekes, de Armstrong viselkedése az erkölcsi megsemmisülés után egyenesen sokkoló. A sportoló minden vádat elfogad, néhány tönkretett embertől még bocsánatot is kér, de egyet nem vállal fel soha: a csalást. Szerinte ugyanis az ő esetében szó sem volt jogosulatlan előnyszerzésről, hiszen ugyanazt csinálta, mint a többi kerékpáros, csak jobban.

– Ha az emberek azt hiszik, hogy csalással nyertem a Tour de France-on, akkor kibaszott idióták. Nem csaltam! – mondta Armstrong a könyv szerzőjének az utószóban.
– De hát megszegte a szabályokat.
– Mind a 200 versenyző megszegte, aki rajthoz állt.