Társoldalunk:

Ájulások és magyar célba érés a jégúszó-vb-n

2014.03.22. 19:01

Sikeresen teljesítette a 25 méteres távot a finnországi Rovaniemiben rendezett téli úszó-világbajnokság egyetlen magyar résztvevője, Petrétei Kristóf. A 28 éves egyetemi oktató a saját korcsoportjában a 44 indulóból a 35. lett. A viadalra 1240-en neveztek 34 országból, az indulóknak a Kemijoki folyón vágott lékekben kellett 25 és 450 méter közötti távot leúszniuk az 1-2 fokos vízben, a leghosszabb távon indulók közül többen elájultak a célba érkezés után.

A csütörtöktől vasárnapig tartó világbajnokság kezdete előtt nagy hó borította el a rovaniemi versenyhelyszínt, ráadásul rendkívül szeles lett az időjárás, ám ez nem zavarta meg az esemény egyetlen magyar indulóját. "A hideg idő ellenére, vagy talán éppen emiatt, de hihetetlenül élveztem a versenyt" - mesélte az Origónak Petrétei Kristóf, aki eredetileg három számban (25 és 50 mell, illetve 25 gyors) is szeretett volna indulni, de egy tavaly év végi keresztcsonttörés keresztülhúzta a számításait.

"Semmilyen szempontból nem teljesítettem várakozáson felül, de korcsoportbontásban a 44 indulóból a 35. helyen végeztem. A versenyszám végén azt mondták, hogy minden indulót figyelembe véve (a 25 méteres mellúszó számban 451-en neveztek) valahol a középmezőnyben vagyok" - folytatta a rovaniemi egyetemen jogot oktató sportember.

Fotó: Kamil Jagodzinski

A magyar induló az elején egy kicsit megilletődött, mert az öltözőben sok "versenyszerű úszónak" tűnő vetélytárs is feltűnt, ráadásul a rajtot egy picit elrontotta. "Bár ha nem rontottam volna, akkor valószínűleg nem Petrétei Kristófnak, hanem Cseh Lászlónak hívnának" - mosolygott.

A rajt előtt a hangosbemondóban jelzett utasításoknak megfelelően kellett eljárni: "Ruhát le! Be a vízbe! Startpozíció! Aztán kürtszóra indultunk."

A verseny alatt ugyanazt érezte, amit a gyakorlások alkalmával is. Korábban erről így beszélt az Origónak: "Aki először próbálja, annak csak négy-öt másodpercig érdemes bennmaradnia. A bőr vörös lesz, és úgy érzed, mintha sok millió tűvel szurkálnának. A végtagok azon részei - például az ujjbegyek - fagynak el a leghamarabb, amelyekben sok hajszálér van. Egy idő után nem lehet semmit érezni, 40-45 másodperc után azt sem, hogy milyen hőmérsékletű vízben vagy. Ellököd magad a lék szélétől, és csak úszol és úszol."

A verseny után úgy érezte, hogy többet is bírt volna. Mint mondja, "szívem szerint úsztam volna még párat".

A vízből kijövő versenyzőket forró itallal, forró vizes medencékkel, illetve szauna sátorral várták a szervezők. "Az első kettő csábításának nem is álltam ellen."

Petréteit lenyűgözték a 450 méteren indult hosszútávúszók, akik közül többeket ki kellett segíteni a vízből, mert nem tudtak megkapaszkodni az elgémberedett végtagjaikkal. "De voltak olyanok is, akik a partot érés után elájultak, összeestek."

A vasárnapig tartó eseményen döntenek arról, hogy hol lesz a következő vb két év múlva, a legesélyesebb helyszín egy Lappföldnél is hidegebb vidék. "Nagy valószínűséggel az oroszországi Tyumeny ad otthont legközelebb a világbajnokságnak. Szóval két év edzés, aztán irány Szibéria. Nagyon szeretnék indulni ott is - ezt az élményt meg kell ismételni" - teszi hozzá Petrétei, akinek nagyon jólesett, hogy Rovaniemiben a szurkolók között feltűnt a magyar zászló, és összefutott egy magyar önkéntessel is.

Fotó: Kamil Jagodzinski

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK