Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka szeretett volna együtt versenyezni a férfi 400-as vegyes úszókkal a jövő szerdán kezdődő debreceni országos bajnokságon, ám a szabályok miatt erre nem lesz lehetősége.

"Ismerve Katinka mentalitását, valójában nem lepődtem meg annyira, amikor azzal a kéréssel hívott fel, hogy egy vagy két számban a férfiak mezőnyében szeretne versenyezni" – nyilatkozta Kiss László szövetségi kapitány a Telekom Sporthír Szolgálatának.

Forrás: AFP/ANP

"Bizonyára ez a vállalkozás lett volna a bajnokság egyik színfoltja, de ezt a fajta kirándulást a versenyszabályok nem teszik lehetővé. Katinka így is halmozni fogja a rajtokat, számára a bajnokság egyszerre lesz válogató, illetve igencsak tempós versenyszerű edzés is."

A kapitány a debreceni ob négy versenynapja után hirdet csapatot az augusztusi, berlini Európa-bajnokságra. Az idei bajnokság nyílt verseny, várhatóan hat nemzet úszói csatlakoznak a mezőnyhöz.