Vágólapra másolva!
A várakozásnak megfelelően Vincenzo Nibali nyerte meg a 101. Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.

Nibali a vasárnapi zárás előtt már csaknem nyolc perccel vezetett közvetlen üldözője, a francia Jean-Christophe Péraud előtt, így gyakorlatilag csak arra kellett ügyelnie, hogy ne bukjon, és a mezőnnyel érjen célba.

A 21. szakaszon a versenyzők Évryből tekertek Párizsba, ahol a belvárosban - a Tuilériák kertje körül és a Champs-Elysées-n - köröztek. A 137,5 kilométeres etap végén sprintbefutóban dőlt el a sorrend: a német Marcel Kittel volt a leggyorsabb, aki akárcsak tavaly, idén is megnyerte az első és az utolsó szakaszt.

21., utolsó szakasz, Evry-Párizs (Champs-Elysées), 137,5 km:
1. Marcel Kittel (német, Giant) 3:20:50 óra
2. Alexander Kristoff (norvég, Katyusa) azonos idővel
3. Ramunas Navardauskas (litván, Garmin) a. i.

Az összetett végeredmény:
1. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) 89:59:06 óra
2. Jean-Christophe Péraud (francia, AG2R) 7:37 perc hátrány
3. Thibaut Pinot (francia, FDJ.fr) 8:15 p h.

Nibali az 1998 óta az első olasz lett, aki győzni tudott, akkor az azóta elhunyt Marco Pantani zárta a versenyt az élen. Nibali korábban már megnyerte a Vueltát és a Girót is, rajta kívül mindössze öten - az olasz Felice Gimondi, a belga Eddy Merckx, a spanyol Alberto Contador, illetve a francia Jacques Anquetil és Bernard Hinault - mondhatják el magukról, hogy mind a három nagy körversenyen elsőként tudtak zárni.

A mindhárom nagy körversenyt megnyerő versenyzők:
Merckx: 5 Tour de France (1969, 1970, 1971, 1972, 1974), 5 Giro d' Italia (1968, 1970, 1972, 1973, 1974), 1 Vuelta a Espana (1973)
Hinault: 5 Tour (1978, 1979, 1981, 1982, 1985), 3 Giro (1980, 1982, 1985), 2 Vuelta (1978, 1983)
Anquetil: 5 Tour (1957, 1961, 1962, 1963, 1964), 2 Giro (1960, 1964), 1 Vuelta (1963)
Contador: 2 Tour (2007, 2009), 1 Giro (2008), 2 Vuelta (2008, 2012)
Gimondi: 1 Tour (1965), 3 Giro (1967, 1969, 1976), 1 Vuelta (1968)
Nibali: 1 Tour (2014), 1 Giro (2013), 1 Vuelta (2010)

Az idei Tour kategóriagyőztesei:
összetett (sárga trikó): Vincenzo Nibali (olasz, Asztana)
pontverseny (zöld trikó): Peter Sagan (szlovák, Cannondale)
hegyi pontverseny (pöttyös trikó): Rafal Majka (lengyel, Tinkoff)
legjobb fiatal (fehér trikó): Thibaut Pinot (francia, FDJ.fr)
legharcosabb/legaktívabb versenyző: Alessandro de Marchi (olasz, Cannondale)
csapatverseny: AG2R La Mondiale

Az eddigi Tour de France-győzelmek megoszlása országonként:
36: Franciaország
18: Belgium
12: Spanyolország
10: Egyesült Államok, Olaszország
5: Luxemburg
2: Nagy-Britannia, Hollandia, Svájc
1: Ausztrália, Dánia, Írország, Németország