A rajtnál éreztük: meglesz az arany

Kozák Danuta; Szabó Gabriella Moszkva, 2014. augusztus 9.
Kozák Danuta, Vad Ninetta, Kárász Anna, Szabó Gabriella (b-j) a dobogón a K-4 500 méteres versenyszám eredményhirdetése után, a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon 2014. augusztus 9-én.
MTI Fotó:
Moszkva, 2014. augusztus 9. Kozák Danuta, Vad Ninetta, Kárász Anna, Szabó Gabriella (b-j) a dobogón a K-4 500 méteres versenyszám eredményhirdetése után, a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon 2014. augusztus 9-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Egy-egy arany- és ezüstérem mellett három bronzot nyertek a magyar kajak-kenusok a moszkvai világbajnokságon szombat délelőtt.

Kárász Anna, aki a kajak négyes tagjaként pályafutása első aranyérmét nyerte felnőtt világbajnokságon elmonta: "Mindenki várja tőlünk a győzelmet, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült hoznunk a kötelezőt. Sokkal keményebb futamra számítottam, szinte már a rajt után érzetük, hogy meglesz az aranyérem".

Kozák Danuta, Vad Ninetta, Kárász Anna és Szabó Gabriella a K-4 500 eredményhirdetésénél Forrás: MTI/Kovács Tamás

Csipes Tamara drámai küzdelemben, 51 ezredmásodperccel lemaradva lett második:
"Gondoltam, hogy az új-zélandi lány jól fog menni, különösen ebben a brutális hátszélben. Nem azért vagyok csalódott, mert második lettem, hanem mert így lettem második, ahogy. Ezer méteres versenyben az utolsó tíz méteren előztek meg, ez eléggé fájó. Éreztem, hogy nagyon rajtam van, de nem gondoltam, hogy megelőz. Fáj a vereség, bár nagyon jó pályát mentem".

Vajda Attila egyik riválisa a célnál felborult, ezért kizárták a versenyből, a szegedi kenus így jutott bronzéremhez: "Azt hittem, ötödik lettem, utána szóltak, hogy menjek mérlegelni, mert harmadik vagyok. Hogy hogyan lettem ötödikből harmadik, azzal nem foglalkozom. Fenomenális, nagyon örülök ennek a bronzéremnek, ahogy minden éremnek! Egy elvesztett versenyből dobogó lett".

Vass András a férfi kenus négyes tagjaként szerzett bronzot: "Úgy mentünk, hogy a végére maradjon tartalék, ez sikerült is. A második 250 méterünk nem olyan lett, amilyennek akartuk, de 500-tól nagyon jöttünk, összeállt a mozgásunk és végig bírtuk a tempót. Sajnáljuk, hogy minimális különbséggel lemaradtunk az ezüstről, de nem vagyunk csalódottak. Sarudi Pali csak a verseny után árulta el, hogy az utóbbi két napban kicsit betegeskedett, úgyhogy neki és edzőnknek, Ludasi Róbertnek köszönjük ezt a bronzot. Palinak egyébként holnap lesz a 31. születésnapja, más ajándékot nem is vettünk neki".

Medveczky Erika Sarudi Alízzal párban szintén a dobogó harmadik fokára állhatott: "Örültünk volna, ha sikerül megszereznünk a második helyet, de természetesen elégedettek vagyunk a bronzéremmel is. Elég küzdelmes hét áll mögöttünk, úgy érzem, kihoztuk magunkból a maximumot".

A szombat délelőtt összefoglalóját itt olvashatja, a versenyen percről percre történteket pedig itt.