Vágólapra másolva!
A svájci Tages-Anzeiger című lap a zürichi atlétikai Európa-bajnokságról szóló cikkében a tízpróbázó Zsivoczky Attila szereplése nyomán felidézte édesapja, az olimpiai bajnok kalapácsvető Zsivótzky Gyula pályafutását is.

Az írás szerint a legutóbbi Svájcban rendezett Eb-n, 1954-ben, Bernben, az akkor 17 éves Zsivótzky Gyula még nem indulhatott, de négy évvel később, Stockholmban már bronzérmet nyert, ami az első nagy lépés volt az ötkarikás győzelemmel és világcsúccsal (73,76 m) megkoronázott pályafutása során.

Két fia közül Gyula labdarúgó lett, míg Attila tízpróbában világbajnoki bronzérmet nyert 2005-ben Helsinkiben.

Most, kilenc évvel legnagyobb sikere után, a 37 éves Zsivoczky pályára lépett a mágikus Letzigrund Stadionban - írja a Tages-Anzeiger, amely apa és fia pályafutása kapcsán próbálja érzékeltetni: olyan sok idő telt el az első svájci Eb óta, hogy a zürichi tűnik az elsőnek.

Az említett hármas mellett pedig Zsivoczky-Farkas Györgyi, Attila felesége hétpróbázóként versenyez Zürichben.