Társoldalunk:

Hosszú 100 m gyorson is odatette magát

2014.08.19. 11:02

Egy kivétellel minden magyar úszó továbbjutott a berlini Európa-bajnokság keddi napján, Kozma Dominik, Cseh László, Verrasztó Dávid és Hosszú Katinka is folytathatja az elődöntőben, 1500 méter gyorsan pedig Gyurta Gergely egyből a fináléba jutott.

Jól kezdődött a nap magyar szempontból, Kozma Dominik 200 m gyorson a legutolsó futamban rajtolt nagy nevek társaságában, többek között az olimpiai és világbajnok Yannick Agnel, és a hétfőn 400 méteren győztes Velimir Stjepanovic is vele együtt úszott.

Kozma remekül teljesített, ötven méternél elsőként fordult, száznál másodikként Robin Backhaus mögött, végül 1:47.99 perces idővel megnyerte a futamot, és negyedikként jutott a 16 közé.

400 vegyesen Verrasztó Dávid és Cseh László indult, és mindketten bejutottak az elődöntőbe. Verrasztó negyedik lett a futamában, összesítésben pedig a tizenegyedik idővel ment tovább. Cseh végig uralta a versenyét, az utolsó hosszra egy testhossz előnnyel fordult, és végül a legjobb idővel (1:59.17) került az elődöntőbe.

"Egész jól ment ahhoz képest, hogy reggel van, s kifejezetten élveztem az úszást" - összegzett Cseh László az MTI-nek. Hozzátette: a végén még ki is engedett, de este több kell, a legfontosabb pedig az, hogy a folytatásban sem szabad görcsösen versenyeznie.

A hétfőn 400 méter vegyesen Eb-aranyat nyerő Hosszú Katinka 100 m gyorsan is odatette magát, futamában a második lett (54.45 másodperccel, ami egyéni rekord), összesítésben pedig csak négyen úsztak jobbat nála, úgyhogy estére is intézett magának programot, bár még nem biztos, hogy vállalja az elődöntőt.

"Még meg kell beszélnem az edzőmmel, lehet, hogy ott már nem indulok el" - mondta a Hosszú, aki erre az Eb-re összesen tíz egyéni és egy váltószámot vállalt.

A délelőtti programot az 1500 méteres gyorsúszás zárta, Gyurta Gergely 15:05.13 perces eredményt ért el, és futamában a második helyen zárt. Kis Gergő, a szám két évvel ezelőtti ezüstérmese hétfőn, 400 gyorson döntőt úszott, ezen a távon viszont nem volt esélye a fináléra, 15:40.77 perces idejével a 20. helyen végzett.

A kedd esti programban egy magyar úszik éremért: Gyurta Dániel, aki hétfőn a negyedik idővel biztosította helyét a 100 méteres mellúszás döntőjében.