Vágólapra másolva!
Manny Pacquiao egyhangú pontozással győzött az eddig veretlen Chris Algieri ellen, ezzel megvédte a WBO váltósúlyú világbajnoki címét.

A fogadóirodáknál esélytelenebbként jegyzett Algieri sok mozgásra építette a taktikáját, és egy pillanatra sem állt meg Pacquiao előtt, aki szorgosan kereste a rést ellenfele védekezésében. A második menetben a sarokban Algieri egy Pacquiao-találat után elcsúszott, amit Genaro Rodriguez vezetőbíró leütésnek minősített, és rászámolt az amerikaira.

Algieri gyakorlatilag kivonta magát a küzdelemből, leginkább hátramenetben lőtte ki a balosait, és csak elvétve ütött mást, míg Pacquiao folyamatosan próbálkozott. A 7. menetben Pacquiao két alkalommal is leütötte ellenfelét (igaz, hogy az egyik ismét csúszás volt ), de Algieri stílusából adódóan nagyon megnehezítette a filippínó dolgát, és ismét menekülöre fogta.

Az egyik leütés:

A 9. menetben megint elsült Pacquiao keze, és egy balegyenessel padlóra küldte Algierit, aki ugyan felállt, de nem sokkal később ismét a padlón találta magát, és csak Rodriguez bíró határozatlanságán múlt, hogy a számolás után nem lett vége a találkozónak. A 10. menet végén újfent padlózott Algieri, de küzdeni akarásból jelesre vizsgázott, és kihúzta lábon a 12. menet végéig.

A pontozás nem lehetett kérdés, Pacquiaót mindhárom pontozó hatalmas fölénnyel hozta ki győztesnek - 119-103, 119-103, 120-102 -, és megvédte a WBO váltósúlyú világbajnoki címét, írja a Profiboksz.hu.

Most már csak egy kérdés maradt nyitva, összejön-e végre Pacquiao régóta tervezett meccse a veretlen Floyd Mayweather ellen. Ha valamikor, most tényleg megvan rá az esély.