Társoldalunk:

Sorra dőlnek a dominók az orosz doppingbotrány miatt

2014.12.12. 11:37

Lemondott posztjáról Gabriel Dollé, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség orvosi és doppingellenes bizottságának vezetője.

Az eset nem jól jön a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF), amely így is sok sebből vérzik, csütörtökön például ketten is lemondtak, előbb a szövetség marketing-tanácsadója, Papa Massata Diack - az IAAF-elnök Lamine Diack fia -, majd a kincstárnok, Valentyin Balahnyicev, aki egyben az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke.

Utóbbi az országát érintő doppingvádak miatt mondott le, mert úgy érzi, brutális üldözésnek vannak kitéve, mióta az ARD német televízió bemutatta az Eltitkolt dopping - így készülnek az orosz győztesek című dokumentumfilmet.

A részben titokban rögzített kép- és hangfelvételek állítólag bizonyítják, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredményeihez.

Az angol Guardian azt írja, látták azt a dokumentumot, amely igazolja, hogy az orosz szövetség két tagja 450 ezer eurót csikart ki a maratonfutó Lilija Sobuhovától, hogy eltussolják 2009-es és 2011-es gyanús vérképét, és ebben a dokumentumban több helyen is szerepel Dollé neve, akinek emiatt meg kellett jelennie a szövetség etikai bizottsága előtt.

Az orosz szövetség később 300 ezer eurót visszatérített a futónőnek egy szingapúri bejegyzésű cégen keresztül, amelynek a tulajdonosa Papa Massata Diack üzleti partnere volt. Az IAAF-elnök fiának nem ez volt az egyetlen ügye, a Guardian azt is megszellőztette, hogy Diack 5 millió dollárt kért a katariaktól, hogy megkapják a 2017-es vb-rendezést, de nem derült ki, hogy a pénzt végül meg is kapta-e.