Társoldalunk:

Tévécsatornát perel az orosz atlétikai szövetség

2015.02.17. 15:41

Az orosz atlétikai szövetség jogi lépéseket tervez a német ARD csatorna, és az általa bemutatott, az Eltitkolt dopping - így készülnek az orosz győztesek című dokumentumfilmjében megszólalt oroszok ellen.

A VFLA keddi elnökségi ülése után Valentyin Balahnyicsev elnök jelezte, hogy bíróság elé viszik az ügyet, s bizonyítékokat várnak a filmben megfogalmazott vádak alátámasztására mind az ARD-től, mind a filmben szerepet vállalt oroszoktól. Balahnyicsev még kedden bejelentette lemondását. Ő volt a VFLA egyetlen elnöke a Szovjetunió 1991-es felbomlása óta, vagyis közel 25 évig volt hivatalában. Az eddigi alelnök, Vagyim Zelicsenok lett az ügyvezető elnök a tisztújító közgyűlésig.

A doppingbotrány december elején robbant ki, amikor az ARD részben titokban rögzített kép- és hangfelvételeket mutatott be, amelyek állítólag bizonyítják, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredményeihez. Moszkva tagadta a vádakat, ám azóta folyamatosan jelentik be ismert és sikeres, olimpiai és világbajnok atléták doppingvétségeit és büntetéseit.

Államilag felügyelt doppingolás folyhatottForrás: AFP/Fabrice Coffrini

 

A lebukottak között öt gyalogló is van, egy hete pedig az Orosz Doppingellenes Ügynökség vezetője közölte: van bizonyíték arra, hogy az ország gyaloglóit szisztematikusan doppingolták.

Rágalmazásért pert indítanak

Balahnyicsev most bejelentette, hogy pert terveznek indítani minden olyan személy ellen, aki az elnök véleménye szerint megrágalmazta az általa irányított szövetséget. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) mindenesetre nyomozást indított az orosz gyaloglóközpont vezetője, Viktor Csagin ellen, akit az IAAF illetékese szerint eltávolítanak a sportágból.

Olga Kanyiskina az egyik lebukottForrás: AFP/Martin Bureau

 

Thomas Capdeville, az IAAF doppingellenes részlegének vezetője hétfőn azt mondta, hogy a fegyelmi eljárást megindították a szaranszki központ irányítójával szemben, akinek több mint húsz tanítványa bukott meg az ellenőrzéseken az elmúlt években.

Az IAAF az üggyel kapcsolatban jelezte, hogy a biológiai útlevélre épülő ellenőrzési rendszerben kimutatott szabálytalanságok miatt összesen 37 atlétát szankcionáltak 2009 óta, közülük 23 orosz versenyző volt. A maga részéről vizsgálatot kezdeményezett Oroszország ellen a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA is.