Vágólapra másolva!
Novak Djokovic megvédte a címét Indian Wellsben, miután a döntőben három játszmában győzött Roger Federer ellen.

A világelső szerb 6:3-ra nyerte az első szettet, majd a másodikben a rövidítés döntött Federer javára, így következhetett a döntő szett. Ebben már Djokovic dominált, 2:0-ra elhúzott, és bár Federer egyenlíteni tudott, 2:2 után már csak a szerb tudott játékot nyerni, aki ezzel megvédte címét a tornán.

Ez volt Djokovic negyedik tornagyőzelme Indian Wellsben, így Federerrel holtversenyben vezeti az örökranglistát. Tavaly is ők ketten játszották a döntőt, és akkor is a szerb győzött, ugyanígy három játszmában. A torna 40 éves történetében most fordult első alkalommal, hogy egymás után két évben ugyanaz a két játékos vívta a döntőt.

Ahogy tavaly, úgy idén is Federer gratulált Djokovicnak Forrás: AFP

Federer és Djokovic ketten együtt nyolcszor győztek az elmúlt tizenegy évben a kaliforniai versenyen. Kettőjüknek a mostani volt a 38. egymás elleni meccse, és Federer a vereség ellenére 20-18-ra vezet, az elmúlt öt párharcból háromszor ő jött ki győztesen.

Federer a döntőig remekül szervált, mindössze három bréklabdig jutottak ellene, és ezek közül kettőt hárítani tudott, a fináléban azonban a legrosszabbkor hagyta cserben a szervája, egy kettős hibával bukta el a hatodik játékot, amivel Djokovic 4:2-es vezetésre tett szert, onnan pedig már nem lassított. Mindketten sokat rontottak egyébként, Federer 43, Djokovic 35 ki nem kényszerített hibával zárt.

A svájci azt nyilatkozta a döntő után, hogy kihagyja a miami tornát, és a következő három hetet edzésekkel tölti, hogy megfelelően felkészüljön a salakszezonra. Legközelebb majd áprilisban lép pályára Monte-Carlóban.

eredmény, döntő:
Djokovic (szerb, 1.) - Federer (svájci, 2.) 6:3, 6:7 (5-7), 6:2