Vágólapra másolva!
A Magyar Kajak-kenu Szövetség fegyelmi bizottsága megtárgyalta a kokainozáson ért Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyét, és úgy döntött, hogy a két sportolót a hazai szövetség által rendezett versenyektől tíz hónapra eltiltja.

Hétfőn ülésezett a Magyar Kajak-kenu Szövetség fegyelmi bizottsága, amelynek elnöke, Fábry György elmondta, hogy a kokainozáson ért Csipes Tamarát és Dombvári Bencét a hazai szövetség által rendezett versenyektől tíz hónapra eltiltja.

A határozat nem jogerős, ez ellen 15 napon belül fellebbezhetnek. A két sportoló elismerte hogy fegyelmi vétséget követett el, megbánta tettét, de a fegyelmi bizottság úgy ítélte meg, hogy a vétség olyan súlyos volt, hogy indokolt a tízhónapos eltiltás, amely csak a hazai rendezésű versenyekre szól, ettől Csipesék még edzhetnek és részt vehetnek edzőtáborokban.

Dombvári Bence Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ez azt jelenti, hogy a két sportoló se a bakui Európa Játékokon, se az olimpiára kvalifikáló milánói világbajnokságon nem indulhat. Viszont a jövő évi, hazai olimpiai válogatókon ismét versenyezhetnek.

Baráth Etele, a szövetség elnöke hozzátette, keddre elnökségi ülést hívott össze, amelyen téma lesz Csipes és Dombvári ügye is. "Át kell gondolnunk, hogy hogyan tudjuk biztosítani, hogy a két sportoló fel tudjon készülni a következő versenyidőszakra, edzésben tudjon maradni, és ehhez milyen feltételek szükségesek."

Baráth semmilyen más jellegű kérdésekre nem kívánt válaszolni.

Április 23-án már felfüggesztették őket

Csipes és Dombvári a múlt hónapban a dunavarsányi edzőtáborban produkált pozitív vizeletmintát, erről a Magyar Antidopping Csoport április 21-én telefonon értesítette a Magyar Kajak-kenu Szövetséget.

Mivel a teszt versenyidőszakon kívül készült, ezért a pozitív eredmény a felkészülési időszakban nem minősül doppingolásnak, a két vétkes büntetéséről a szakági szövetségnek és a Magyar Olimpiai Bizottságnak kell döntenie.

Csipes Tamara Forrás: AFP

A szövetség szakmai vezetése a szóbeli információ birtokában haladéktalanul úgy döntött, hogy az érintett versenyzők válogatott kerettagságát megszünteti, ezt a szövetség főtitkára, szakmai igazgatója és vezetőedzője április 23-án személyesen közölte a versenyzőkkel, edzőikkel és az érintett egyesület képviselőjével is. A két versenyző, Csipes Tamara és Dombvári Bence a döntést tudomásul vette.

Ezt követően május 5-én a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége azonnali hatállyal felfüggesztette a drogteszten fennakadt két kajakos mindennemű anyagi támogatását.