Vágólapra másolva!
Bernek Péter és Kapás Boglárka folytatta az aranygyűjtést az országos úszóbajnokságon: a nyitónapi 400 gyors elsőségei után a BVSC kitűnőségei ezúttal a férfi 200 és a női 1500 bajnoki címét gyűjtötték be a maguk versenyében. Cseh László peches napot zárt, 200 gyorson 16 századdal, 100 háton 8 századdal szorult a második helyre.

Igencsak izgalmasan indult a győri országos bajnokság harmadik délutánja: Bernek Péter és Cseh László ádáz csatát vívott 200 gyorson, és végül a hét évvel ifjabb BVSC-s győzött, de csak épphogy, 16 századdal megelőzve a rutinos rókát, aki egyébként épphogy bekerült a fináléba, így a 8-as pályán tempózott.

"Csak száznál láttam Lacit, szépen lopakodott a szélen, nem gondoltam, hogy csupán ennyi lesz a végén közöttünk. Egész jó volt ahhoz képest, hogy délelőtt a 800 előfutamai után még rádobtunk edzésként 5400-at. És most, ha vége lesz a versenynek, akkor megint jön valami hasonló, 5000 méter körül. Bár ha azt veszem, hogy most csak 200-at úsztam, még az is lehet, hogy nőni fog az adag" - mondta a második aranyát szerző Bernek Péter.

Bernek Péter Forrás: MTI/Kovács Anikó

Balog Gábor célja a riói szint

Nem sokkal később Cseh 100 háton is alaposan odatette magát, ám itt meg Balog Gábor érte el centikkel előbb a falat: 8 századmásodperccel volt jobb a Győrben edző, Dunaferr-színekben induló hátúszó-specialista. Ami viszont remek hír: mindketten legyőzték a lengyelek világklasszisát, Radoslaw Kaweckit.

Az eddig elsősorban 200-on remeklő, azon a távon tavaly Eb-bronzot szerző Balog Gábor elégedetten értékelt. "Négy századdal megjavítottam az egyéni csúcsomat, ami különösen azért nagy szó, mert három hete fáj a hátam egy izomrándulás után kialakult csomó miatt. Most nagy dózisú izomlazítót szedek, ettől kicsit kómás is vagyok, így pláne van értéke annak, hogy sikerült megelőznöm mindenkit. Nagyon örülök magának az eredménynek, bár az olimpiai A szint még 28 századra van, igaz, még nagyon gyenge a derekam. Abban azonban bizakodom, hogy a világbajnokságra sikerül jó állapotba kerülnöm és ott az előfutamokban el akarom érni a riói szintet. Nem titkolt vágyam, hogy a vegyes váltóban én ússzam a hátat, ezért is favorizálom nagyon a százat" - mondta.

Cseh László Forrás: MTI/Kovács Anikó

Cseh Lászlót nem zavarja a melegítőmedence

Cseh László 200 pillangón még beverekedte magát a döntőbe, azután összegezte a történteket: "Nem mondom azt, hogy kikaptam, sőt, örülök, hogy kezd visszajönni az edzettségi állapotom, az idővel is elégedett vagyok, különösen kétszáz gyorson. Kicsit hosszú a nyolc nap, nekem viszont jó, mert így több számban is gond nélkül tudok indulni. A melegítőmedence nem nagy, de jártam már olyan versenyen, ahol ennél is kisebb volt, engem ez egyáltalán nem zavar. Végül is ez a magyar országos bajnokság, én itt ki akarom hozni magamból a maximumot. Egyelőre ez megy is, arra leszek kíváncsi, mennyire fáradok el a végére."

Kapás Boglárka Forrás: MTI/Kovács Anikó

A férfiviadalokhoz hasonló izgalmakat hozott a női 100 hát döntője, amelyben Joó Sára 11 századdal előzte meg György Rékát. Jóval biztosabban hozta a 100 mell magyar bajnoki címét az ifjú kiválóság, Sebestyén Dalma (igaz, itt elsőként az ukrán Ganna Dzerkal csapott be), míg női 1500-on utcahosszal győzött Kapás Boglárka.

"Reggel az előfutamok után rendes edzés következett, így egyáltalán nem frissen álltam oda az ezerötszáznak, ennek ellenére jól esett. Nem úsztam erős iramot, most a győzelem volt a lényeg, és ez nem is forgott veszélyben" - mondta Kapás.

A 3. nap magyar bajnokai

Férfiak:
100 m hát: Balog Gábor (Dunaferr) 54.64
200 m gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:48.93

Nők
100 m hát: Joó Sára (FTC) 1:03.14
100 m mell: Sebestyén Dalma (Hullám-Fehérvár) 1:10.21
1500 m gyors: Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 16:27.00