Vágólapra másolva!
A magyar Albatroszt, Kenderesi Tamást tíz éve még lepasszolta edzője, mert tehetségtelennek tartotta, idén azonban a világ második legjobb időeredményével rendelkezik 200 pillangón. A 19 éves úszó az országos bajnokságon legyőzte Cseh Lászlót és Biczó Bencét is, és edzője szerint, ha 29 mp körüli ötveneket tudna, akkor nagy dolgokra lehetne még képes.

Tari Imre úszóedző tíz éve úgy örökölte meg tanítványként Kenderesi Tamást, hogy a pécsi kollégája tehetségtelennek tartott kezdőként egyszer csak lemondott róla.

Az alig ezer lakosú Tolna megyei Aparhantból származó sportember azonban tavaly robbantott, előbb megnyerte a dordrechti ifjúsági Európa-bajnokságon a 200 méteres pillangót, majd nem sokkal később Debrecenben - Biczó Bencét és Cseh Lászlót is megelőzve - a felnőtt bajnokságon is aranyérmes lett. Ezt egy újabb arany követte a nancsingi ifjúsági olimpián.

Kenderesi Tamás szenzációsan úszott az ob-n Forrás: Swimming World

Az első felnőtt világbajnoksága előtt álló Kenderesi aztán a hét elején az idei, győri országos bajnokságon fantasztikus idővel nyerte a 200 pillangó. A döntő drámai csatát hozott.

Végül a 19 éves Kenderesi pályafutása eddigi legjobb eredményével, 1:54.79 perccel csapott célba elsőként, ezzel második helyre ugrott a felnőtt világranglistán.

Nem szokott mellényúlni

"Nem mondhatnám, hogy Tamás eddigi pályafutása egy a sok közül. Az ifjúsági Európa-bajnokságot úgy nyerte meg, hogy az volt az első válogatott szereplése, a Kínában megrendezett ifjúsági olimpiára pedig úgy utazott el, hogy azt megelőzően csupán egyszer ült repülőgépen. Talán a vidékiségünkkel is magyarázható, hogy a tavalyi mesterhármasa után sem lett felkapott médiaszereplő, de erre soha nem panaszkodott" - mondta Tari Imre a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

A szakember szerint a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. színeiben úszó tehetség céltudatossága és kitartása példamutató.

Kenderesi Tamás Forrás: Mob.hu

A maga állította mérce mindig ott volt, ahol éppen állnia kellett. A győri eredmény után is mértéktartóak leszünk, de egy jó helyezést mindenképpen megcéloznánk a kazanyi világbajnokságon. Azért is, mert az idei csúcsverseny ugródeszka lehet a számára, ami Tamást jövőre Rióban már egy dobogós helyre repítheti" - tette hozzá Tari.

A magyar Albatrosz

Edzője szerint Tamás alkata kísértetiesen emlékeztet a háromszoros olimpiai bajnok Michael Gross megjelenésére, noha az egykor még nyugatnémetként megismert úszó 201 cm magasra nőtt, míg a pécsi úszó egyelőre csak 185 centiméteres. Gross egykor azért kapta az Albatrosz becenevet, mert a kitárt karjainak fesztávolsága 213 cm volt.

Tamás ebből a szempontból már közel jár nagy elődjéhez, az viszont csaknem biztos, hogy a magyar úszó a 46-os lábméretével - ahogy edzője fogalmazott, az uszonyaival - veri Los Angeles és Szöul aranyérmesét.

"A győri bajnoki címvédés előtt néhány nappal Tamásnak még a Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnáziumának diákjaként kellett érettségiznie. Alig hogy kifújta magát, jött az újabb próbatétel, amelyet sokáig nem fogunk elfelejteni. Egy újabb egyéni rekord persze új fejezetet nyithat. Győrben 28.6 mp alatt tette meg az utolsó 50 métert, amire tudomásom szerint legfeljebb ketten vagy hárman képesek az egész világon. Ha ezek után a második és a harmadik hossz eredményét 29 mp körüli időre tudjuk beállítani, akkor nagy dolgok következhetnek. Tamást már jegyzik a nemzetközi úszósportban, de nem szabad elfelejteni, hogy Kazanyra az amerikaiak és az ausztrálok is felszívják majd magukat. Vasárnaptól Balatonfűzfőn az edzőtáborban mi is ezt fogjuk tenni" - mondta befejezésül Tari.